Zajácz Tamás alkotásaiból rendeztek kiállítást

2024.06.23. 08:30

Megnyílt a 19. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep

Megnyitotta kapuit pénteken este a Porta Tájházban a 19. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep. A résztvevőket Buday Mihály festőművész, fővédnök és Kovács Dezső polgármester köszöntötte.

Mozsár Eszter

A színpadon (b-j) Kovács Dezső, Buday Mihály és Zajácz Tamás.

Fotó: Pezzetta Umberto

Ebből az alkalomból ezúttal Zajácz Tamás bőrműves iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás. A megnyitón a felvidéki Kalandor zenekar működött közre.

Részlet a kiállításról. Fotó: Pezzetta Umberto

Szombaton este a művésztelepről a Zalaegerszegi Televízió által készített Másképp, mint mások című dokumentumfilmet nézhették meg az érdeklődők.

Buday Mihály beszélgetett a film alkotóival. Fotó: Pezzetta Umberto

Június 26-án, szerdán teret kapnak a társművészetek is, ezúttal Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó talkshow-jára várják az érdeklődőket. Jövő csütörtökön mókás felvonulással készülnek, a hippi és a beat időszakot idézik fel „Make love no war!” című műsorukkal. Az est vendége lesz Keresztes Ildikó, Baricz Gergő, Horváth Tibor és a megaTasi zenekar.

A művésztelep június 28-án, pénteken zárul a résztvevők alkotásaiból válogatott kiállítással a Porta Tájházban, amit a polgármester ajánl az érdeklődők figyelmébe, közreműködik Foricsekné Kovács Szilvia énekesnő. A zárórendezvényen tombolasorsolás és kolbászkóstolás is lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában