Lélegezzünk/Dihajmo! nyertes pályázat

2024.06.14. 19:02

Szlovén delegáció látogatott Zalakarosra

A Magyar-Szlovén Interreg együttműködés keretében a Lélegezzünk/Dihajmo! nyertes pályázat támogatásával pénteken Selnica ob Dravi szlovén település küldöttsége Zalakarosra látogatott.

Benedek Bálint

Novák Ferenc és dr. Vlasta Krmelj megállapodást írtak alá, mely akár hosszútávon is összekötheti Zalakarost Szlovéniával

Fotó: Szakony Attila

Az eseményen a népes küldöttség vezetője, dr. Vlasta Krmelj polgármester a zalakarosi hivatalban sajtótájékoztatót tartott Novák Ferenc polgármesterrel közösen, és egy megállapodást is aláírtak.

– A településeink delegációi egyszer már korábban találkoztak – emlékezett vissza Novák Ferenc. – A szlovén kollégám 2013-ban még a maribori egyetem műszaki vezetőjeként dolgozott, amikor egy közös pályázat alapján LED-világítás került Zalakarosba. A kölcsönös gazdasági, kulturális, sport- és társadalmi kapcsolatok kialakítása, valamint a helyi közösségek fejlődésének elősegítése érdekében kezdtünk együttműködni. Ezzel a megállapodással közeledtünk egymás felé, de testvértelepülés még nem lettünk. Ettől függetlenül mindkét fél nyitott és érdeklődő.

A fürdőváros vezetője hozzátette: két hete Zalakaros civil szervezeteinek képviselői utaztak Szlovéniába, ahol egy felejthetetlen és élménydús napot tölthettek el a vendéglátóikkal. Az általános iskola 7. és 8. osztályos tanulói is szerepeltek a programon, ahol nemcsak Selnica kultúrájával és az ott tanuló gyerekekkel ismerkedtek meg.

– Örülünk annak, hogy a határokon átnyúló régiókban ismerkedhetünk, és reméljük a jövőben még szorosabban, akár gazdasági téren is együttműködhetünk – mondta dr. Vlasta Krmelj. – Gazdag kulturális programot állítottunk össze erre a napra, mely alapján a szlovén és a zalakarosi kulturális csoportok is még jobban megismerkedhetnek. A gyógyfürdő miatt bizonyára sokak akár egyéni kirándulásokon is visszatérnek még.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában