Több mint háromezer cigány származású embert végeztek ki

2024.07.25. 09:30

A roma holokauszt 80. évfordulójára emlékeznek Nagykanizsán

A város roma nemzetiségi önkormányzata, az "ANOSZTRU" Országos Egyesület és a Zala Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a holokauszt 80. évfordulója alkalmából július 30-án (kedd) 11 órakor megemlékezés kezdődik a Vár utcai Roma Holokauszt emlékműnél.

Benedek Bálint

Mint ismert: 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigány származású embert végeztek ki a tábor felszámolása miatt, az áldozatok előtt hajtanak fejet a résztvevők. 

Az elmúlt század legsúlyosabb következményekkel járó tragédiája a holokauszt. Családok százai vesztettek tagot a lágerekben és munkatáborokban fertőzés, golyó, gáz és éhség támadása következtében. Akik túlélték ezeket a borzalmakat, reménykedtek abban, hogy túlélik, ám egy éjszaka alatt kiíródtak az emberiség testéből.

A főhajtáson több emlékezőbeszédet hallhatnak a résztvevők. Többek mellett szól a közönséghez Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, országgyűlési képviselő, több vármegyei roma nemzetiségi önkormányzat elnöke. Majd a gyertyagyújtást követően a megemlékezés 12.30-tól a Halis-könyvtárban folytatódik egy holokausztkiállítás megnyitásával, ahol lehetőség nyílik ingyenes tárlatvezetésre is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában