2024.07.30. 14:00
Elköszöntek Keszthelyen Tál Zoltán plébánostól és Mokos János káplántól
Hálaadó szentmisén s az azt követő agapén búcsúztak el a hívek a keszthelyi Fő téri templom két papjától, Tál Zoltán plébánostól és Mokos János káplántól.
Tál Zoltántól és Mokos Jánostól sok százan köszöntek el a hálaadó szentmisén
Fotó: Halász Gábor
Tál Zoltán augusztustól Ajkán szolgál, s ő lesz a Szent István király iskola és óvoda lelkiigazgatója, illetve a Magyar Imre Kórház kórházlelkésze, valamint öt évig a sümegi kerület esperese. Mokos Jánost pedig dr. Udvardy György a devecseri plébánia kormányzójává nevezte ki, s a jövőben oldallagosan ellátja majd Kolontárt is.
A megható hálaadó alkalmon, amelyre színültig megtelt a Magyarok Nagyasszonya-templom, Mokos János hangsúlyozta:
hálából és köszönetből jöttünk az Úr oltárához”.
Zoltán atya 14 évet szolgált plébánosként, korábban pedig két esztendőt káplánként Keszthelyen, János atya pedig felszentelése után négy éven át képviselte Isten ügyét a Balaton fővárosában.
A szentmise végén az egyházközség vezetője, Keszthely polgármestere, Zichy Emőke, a város református lelkipásztora, Mezei András, a Kármel plébánosa, valamint egyesületek, civil közösségek egy-egy tagja köszönt el a Fő téri templom két papjától.
Manninger Jenő, a Balaton fővárosának első embere kiemelte, „nehéz a búcsú, az elválás, az elengedés”.
– Az önök távozásával két kiváló emberrel, két jeles lélekgondozóval, lelki vezetővel, szellemi iránymutatóval lesz kevesebb városunk. Ám gyarapodik két, bármikor szívesen látott, itt immár örökre otthonos baráttal, akik a megőrzésre érdemes pillanatokkal, a szép emlékekkel együtt útravalóul a keszthelyiek szeretetét is magukkal viszik. Most még mindannyian az elszakadás fájdalmas érzésével küzdünk, ám az önökhöz hasonló értékalkotók új állomáshelyükön is legjobb tudásuk szerint állnak majd helyt, s hamarosan egymásra találnak az ottani közösségekkel. Mi, keszthelyiek pedig sohasem feledjük azt a nagy építő munkát, amit itt végeztek, s amellyel kéznyomukat kitörölhetetlenül rajta hagyták a város szellemi szövetén – fogalmazott Manninger Jenő.
Tál Zoltán hálatelt szívvel mondott köszönetet az itt töltött időért, a befogadásért, a zalaiak szeretetéért, Mokos János pedig azzal vigasztalta a szomorú szívvel őket búcsúztatókat: a változásban mindig lehetőségek vannak, s ez nem más, mint a Jóisten által előkészített végtelen nagy ajándék…