Érdekességek a Balatoni Limnológiai Intézet történetéből

A két háború közötti időszakban, a gazdasági stabilizációt követően több fontos tudományos intézet alakult, köztük a tihanyi Limnológiai Intézet, Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára. 1925-től már működött egy biológiai állomás a révfülöpi kikötőben, majd 1926 augusztusában megtörtént a Kutatóintézet alapkőletétele. A Tihanyi Magyar Biológiai Kutató Intézet az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kötelékében jött létre. 1926. augusztus 25-én tették le alapköveit, Az eseményen a Kormányzó, a miniszterelnök és a kultuszminiszter is részt vett. 1926 őszétől kezdődtek meg az építkezések, Kotsis Iván tervei alapján. Az avatás 1927. szeptember 5-én zajlott le, a Kormányzó jelenlétében. Azért esett Tihanyra a választás, mert: „... a tihanyi félsziget a Balaton környékének legérintetlenebb területe, mely belső tavával, hegyeivel, vulkánikus képződményeivel egyébként is sok érdekességet nyújt. Tihany egyúttal a Balatonnak egyik legszebb helye is, ahol a munkához szükséges nyugalom is megtalálható.” A tihanyi Limnológiai Intézet a hazai tudományos kutatás egyik alappillére és fontos centruma lett. Az impozáns épületben működő tudományos intézetben neves tudósok dolgoztak: dr. Entz Géza, Sebestyén Olga a balatoni hidrobiológia úttörői lettek, de a később Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert rendszeres tagja, látogatója volt az intézetnek. De nem csak a tudósok számára jelentett kibontakozást e hely, hanem még Vaszary János (1867-1939) festőművész is itt kapta meg élete legnagyobb felkérését. A tó élővilágának megörökítésére – Víz alatti világ címmel – nyert el megbízást. Több művet, vázlatot is készített ebből az alkalomból, a pannó története többszörösen érdekes, nemcsak monumentalitása miatt. Vaszary teljesítette a felkérést: a hatalmas felületen megelevenedett a tó élővilága, halai, növényzete. Azonban a kép a háború során eltűnt, majd a Balatoni Múzeumban őrizték, végül a tihanyi intézetnek adták át az 1950-es évek végén. De azóta mégis nyoma veszett…

A tihanyi Limnológiai Intézetnek mostoha sors jutott 1945 után. Kutatóit megfigyelték, vaskos dossziékat vezettek róluk, sokan külföldre távoztak közül, néhányan kényszerűen visszavonultak. Akadtak olyanok is, akik vagy kis szerencsével vagy elkerülve a rendszer figyelő tekintetét, sikeres tudóskarriert futottak be és sokat tettek a Balaton ökológiai kutatásáért. Ilyen volt Sebestyén Olga (1891-1986) hidrobiológus-limnológus is, aki több mint negyven évig foglalkozott a Balaton kutatásával, emléktáblája az Intézet falán hirdeti jelentőségét. Sebestyén Olga kiemelkedő munkásságával hosszú évekig kutatta a tó biológiai struktúráját, ezzel alapozva meg mindazt a tudást, amire ma is építhetnek a kutatók. Az erdélyi származású kutatónő tanítói, majd tanári oklevelének megszerzése után az 1920-as években az Amerikai Egyesült Államokban lett nevelő. Valójában csak hazatérését követően, 1930-tól kezdett el a tó biológiájával foglalkozni. Ekkor került a tihanyi Biológiai Kutatóintézetbe, ahol a tudományos ranglétrán egyre feljebb jutva, egészen 1971-ig tevékenykedett. A neves professzor, az intézet egykori igazgatója, Entz Géza tanítványaként fő kutatási területévé a Balaton élővilágának – pl. moszatok, algák, planktonok – megfigyelése vált. Számos előadást tartott nemzetközi színtéren is, tudományos publikációi megjelentek külföldi kiadványokban. Rendkívül precíz és alapos kutatóként tartották számon, aki a hidrobiológia szakág hazai képviselőjeként elsőként hívta fel a figyelmet az ökológiai szemléletmód fontosságára. Munkáit gyakran saját – állat- és növényvilágot bemutató – rajzaival illusztrálta. Még életében számos díjjal tüntették ki, de az egyik legnagyobb elismerés talán az, hogy nevét viseli a Balatonból élő zöldalga-faj, a Rhopalosolen sebestyenae. Sebestyén Olga a természettudósok racionalitásával vizsgálta a tó hidrobológiai vonatkozásait, de a tó szerelmeseként sokszor jelezte írásaiban a Balatont fenyegető ökológiai veszélyforrásokat. Már az 1930-as évek közepén tanulmányozta a tömeges algaszaporodást, melynek okát a környezeti hatásokban látta. Később, 1973-ban, Röpiratában felhívta a figyelmet arra, hogy a tó vízminőségének védelme ügyében a tó élővilágát behatóan ismerni kell. 1978-ban született meg a Balaton közérdekű problémáiról szóló írása, amelyben újfent a Balatont fenyegető veszélyekről számolt be. Az Entz Gézával közösen jegyzett Balaton élete című – még 1942-ben megjelent munkájában egyértelműen kijelentette, hogy a tó körül élő emberek és a tavat használók kiemelten felelősek a Balaton ökoszisztémájáért: „Tavunk élete nem áll meg az időben, hanem tovahalad, s ezt a haladást a természet hatalmas erői és az ember értelme irányítja.” –fogalmazott.

Az intézet – a történelmi viszontagságok ellenére – ma is sikeresen működik, sokat tesz a Balaton ökológiájának tudományos vizsgálata tárgyában, diákcsoportokat fogad, a szakmai kutatások mellett ismeretterjesztő módon mutatja be a diákoknak nagy kincsünk, a Balaton természeti értékeit.

dr. Kovács Emőke