Nógrád vármegyében, a Felvidéken és Ausztriában is járt a közelmúltban Huszár András

– Feltett szándékom, hogy felkeressem valamennyiük végső nyughelyét és koszorúval, mécsessel vagy nemzeti színű szalaggal tisztelegjek emlékük előtt – fogalmazott Huszár András. – Teszem mindezt azért, hogy valamilyen módon méltó emléket állítsak ezeknek a sok esetben méltatlanul elfelejtett hősöknek. Például a balassagyarmati temető evangélikus parcellájában nyugszik vitéz Honti – született Havai – István törzsőrmester, aki a keleti fronton tűnt ki bátorságával és az alábbi fegyvertényt hajtotta végre. A kutatásaimból kiderült: 1941. szeptember 6-án Nowo Komenkánál, a Dnyeper-könyöknél átkelt ellenség visszavetése alkalmával páncéltörő ágyúszakasza egy részét vezette közreműködő harckocsi támogatásával, miközben rettenthetetlen bátorsággal, félelmet nem ismerve járt elől jó példával legénysége előtt. A beásott és szívósan védekező ellenség leküzdésében legénységét rohamra vezette és az ellenségnek jelentős veszteséget okozva számos foglyot ejtett. Ezen haditettét – mindenkor ragyogó példáját mutatva az elszánt, bátor, félelmet nem ismerő magyar harcosnak és vezetőnek – még kétszer megismételte. Utolsó alkalommal túlerejű ellenségre bukkant, melyet elszántan megrohamozott és kézitusában megsemmisített, miközben maga is több helyen súlyosan megsebesült.

Huszár András kiemelte: Honti Istvánt haditettéért Magyar Arany Vitézségi Éremmel jutalmazták, mely a legrangosabb, a Magyar Királyi Honvédség legénységi állományú tagjainak adományozható katonai kitüntetés volt a második világháború éveiben. A kitüntetés eszmei értékét mutatja, hogy 1939 és 1945 között a hadsereg kötelékében szolgált, több százezer magyar katona közül mindössze 40 fő érdemelte ki. Közülük ketten Zala vármegyéből származtak: a zalaszentgróti illetőségű vitéz Pataky – született Pilipár – Dezső őrmester és a nagykanizsai vitéz Szabadi Béla őrmester.

– Nagy megtiszteltetés volt, hogy Balassagyarmaton találkozhattam Honti István fiával – mondta a kanizsai férfi. – Sok személyes történetet mesélt arról, hogy a háborút követően hogyan lett édesapja a köztiszteletben álló hősből egy szempillantás alatt számkivetett. Több méltánytalanságot kellett elszenvednie, hiszen a honvédség állományából elbocsátották, rendfokozatától megfosztották, továbbá hadirokkantsága ellenére sem részesült semmilyen ellátásban, így alkalmi munkákból volt kénytelen tengődni. Azzal kecsegtették, hogy ha a múltját megtagadja, akkor előnyökhöz juthat az új politikai rendszerben, de ő a nehéz körülmények ellenére is nemet mondott és maradt ugyanaz a becsületes ember, aki egykor a harcmezőn is bátran állta a csaták tüzét.

Huszár András így folytatta: a negyven Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett hős közül öten is a Felvidéken látták meg a napvilágot: Bélai – született Drezsik – Gyula Muzslán, Kádas Géza Bodrogszerdahelyen, Hrdlicska István Garamkövesden, Nyékhegyi Géza pedig Kassán született. Trombitás Sándor szakaszvezető az Esztergomtól 30 kilométerre fekvő Szőgyén községben látta meg a napvilágot és végső nyughelye is ott található. Ő 1944 őszén írta be a nevét a magyar hadikrónikába, amikor egy ütközet során rajából csak ketten maradtak életben, de így is folytatta a reménytelennek látszó harcot. Egyszerhasználatos páncélromboló fegyverrel, úgynevezett páncélöklökkel is lőtte a rohamozó ellenséges erőket, hatalmas veszteségeket okozva nekik, melynek következtében nem tudták áttörni az arcvonal ezen szakaszát.

A zalai amatőr történelemkutató szerint lényeges, hogy a helyi közösségek tisztában legyenek azzal, milyen bátor katonák születtek és éltek egykor településükön. Ennek szép példája az az emléktábla is, amely 2003-ban került Trombitás Sándor sírja mellé, hirdetve, hogy egy rendkívüli hős nyugszik ott. Széchenyi István szavaival élve: 

– Garamkövesd körülbelül 1300 fős község Esztergomtól mindössze 10 perces autóútra – folytatta a beszámolóját András. – A település híres szülötte Hrdlicska István honvéd volt, aki a délvidéki hadjárat során egyedüliként vállalkozott egy ellenséges géppuskafészek megsemmisítésére. Az akció ugyan sikerrel járt, de közben súlyos sebesülés érte. Ennek dacára tűz alatt tartotta az ellenséges erőket, ameddig bajtársai fel nem zárkóztak mellé. Ekkor hunyta le szemét és tért meg teremtőjéhez. A sírhely megtalálásában a polgármesteri hivatal dolgozója, valamint a háborús hős egyik rokona is segített. Ezt követően találkoztam Bréda Tivadarral, a Memoriae Patrum Honismereti Társulás alapító elnökével, aki hosszú évek, vagy talán évtizedek óta fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy emléket állítson a Felvidéken nyugvó magyar katonahősöknek. Példamutató önkéntes tevékenységét időközben több rangos kitüntetéssel is elismerték.

Utazásai során Bécsbe is eljutott a nagykanizsai amatőr történelemkutató, ahol többek között ellátogatott a Hietzing temetőbe is a Magyar Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett Jármy Tihamér hadapród őrmester végső nyughelyéhez. Elmondta: ez a sírkert olyan akár egy órási történelemkönyv, ha nyitott szemmel járunk sok érdekességgel találkozhatunk. A Jármy család sírjának keresése közben, véletlenül bukkant rá báró Ludwig von Wohlgemuth tábornok sírjára, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a magyarok ellen harcolt, majd 1849 és 1851 között Erdély katonai és polgári kormányzója volt.

– Koszorút helyeztem el Jármy Tihamér sírján és kötöttem egy nemzeti színű szalagot a sírkőre, hogy ezzel is felhívjam a figyelmet: kiváló magyar katona nyugszik ott – így András. – Bízom benne, hogy ezzel is segíthetem az utánam következőket, akik szintén az ő sírhelyét keresik majd. Jármy 1944 őszén az Arad környéki harcok során tűnt ki bátorságával. Pécska községnél huszárjai élén harcolt, számos román hadifoglyot ejtett és sok fegyvert is zsákmányolt, amelyekkel később veszteségeket okozott az ellenségnek. Példamutató és bátor helytállása miatt terjesztették fel a Magyar Arany Vitézségi Éremre, az adományozás azonban már nem került be a Honvédségi Közlönybe. Aztán 1956-ban elhagyni kényszerült szülőföldjét és Ausztriában kezdett új életet, építészeti főiskolát végzett és mérnökként dolgozott. Nyolcvannégy éves korában hunyt el és a bécsi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra, melynek sírkővére felvésték ikertestvére, Jármy Attila huszár hadnagy nevét is, aki 1944. szeptember 23-án halt hősi halált.

 – hirdeti a balassagyarmati felkelés emlékére állított impozáns márványtábla a nógrádi vármegyeszékhelyen. Huszár András szerint az említett bátor katonák ennek szellemében éltek és haltak, megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Kötelességünk, hogy ne feledjük őket.