Augusztus elejéig várják a főzőcsapatok jelentkezését

2024.07.03. 10:30

Ismét megrendezik a jótékonysági lecsónapot Landorhegyen

A hagyományokhoz híven ismét megrendezik a jótékonysági lecsónapot augusztus 24-én Zalaegerszegen, a landorhegyi városrészben. A főszervező Keresztury VMK a nyár végi programra még várja a főzőcsapatok jelentkezését.

Mozsár Eszter

Tavaly a Deák-könyvtár csapata is nevezett a jótékonysági lecsónapra. Balra Makovecz Tamás önkormányzati képviselő

Fotó: ZH-Archívum/AHZS

Múlt évben kissé megtréfálta az időjárás a rendezvényt, a tervezett helyett későbbi időpontban tudták azt megvalósítani a landorhegyi iskola udvarán. A program mintegy háromszáz embert vonzott akkor, idén is hasonló létszámban reménykednek. Akkor összesen 250 ezer forintot gyűjtöttek össze, amit a helyi polgárőrök vettek át.

Most nyáron ugyancsak számítanak az adakozó kedvűek részvételére csakúgy, mint az alkalmi szakácsok jelentkezésére. Az intézmény közleménye szerint augusztus 5-ig jelentkezhetnek a főzőcsapatok, baráti társaságok, klubok, munkahelyi közösségek az [email protected] címen. A főzéshez szükséges alapanyagokat (paradicsom, paprika, hagyma, kenyér, tűzifa) a művelődési központ biztosítja, a főzéshez szükséges eszközöket a csapatoknak kell hozniuk. A 2016 óta megrendezett jótékonysági programok kedvezményezettjei mindig a városrész oktatási vagy szociális intézményei, civil szervezetei.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában