Kerékpárral Norvégiában – Tüske Balázs túrabeszámolója

Évek óta figyelemmel kísérjük Tüske Balázs és Mentes Attila több ezer kilométeres kerékpáros útjait, a páros most nem együtt indult útra, Balázs egymaga vágott neki a norvég túrának, s mesélte el tapasztalatait, benyomásait az északi ország tájairól, lakóiról és a kerékpáros kultúráról.

De miért éppen Norvégiába indult? – tettük fel a kérdést Tüske Balázsnak. 

– Már régóta terveztem, hogy kerékpározzak Észak-Európában is, s Norvégia tájai a legváltozatosabbak, a legnagyobb hegyek itt találhatók, ezért ez vonzott a legjobban – kezdte. – És nem elhanyagolható tény, hogy errefelé legális a vadkempingezés, táblák jelzik a legjobb helyeket. Egyedül indultam el, egy nemzetközi buszjáratokat üzemeltető társaság menetrend szerinti járatával utaztam, amelyen korlátozottan kerékpárok is szállíthatók. Bár ez időben lehet, hogy nem a legjobb választás, de kevesebb gonddal jár, mint repülőgépen szállítani a kerékpárt, és árban is sokkal kedvezőbb, s némi hazai ellátmányt is magammal tudtam vinni, ami azért anyagilag jól jön egy ilyen túrán. A tervem az volt, hogy Norvégia déli részét járom be. Busszal Dániáig, Ålborgig jutottam, innen már csak 70 km Hirtshals, ahol át lehet kompozni Norvégia legdélebbi részére. Visszafelé pedig Oslóból indult a busz, amellyel egyetlen átszállással Győrig jutottam. Célul tűztem ki, hogy Norvégia legmagasabb hegyi útjait hódítom meg kerékpárral. Az útitervben közel 2000 km táv szerepelt, két alkalommal nemcsak kerékpározás, hanem gyalogos hegyi túra is. Nem terveztem túl az utat, hagytam rá időt, 19 napot, mert ez a vidék esősebb, kiszámíthatatlanabb az időjárás és nem szeretek esőben kerékpározni, főleg úgy, hogy utána nincs hova bemenni, megszáradni, és a szintemelkedések is keményebbek, mint itthon bárhol.

Balázs, ahogy mondta, nem gondola túl a vadkempingezős túrát, de azért a hidegebb időjárásra fel kellett készülnie. 

– A szokásos felszerelésen kívül több pulóvert és hosszúnadrágot, vastagabb hálózsákot kellett eltennem, de mellette a nyári felszerelés is velem volt - folytatta. – Természetesen sátorral készültem, nem is terveztem szálláshely bérlését, hanem ha már szabad, akkor végig sátrazok. A kerékpárom közönséges mountain bike, ami erősebb alkatrészekkel szerelt, a fogaskerék-áttételekben pedig széles határok közt lehet váltani. Tudnom kell 40 km/óra körül is tekerni, ha lejtő és hátszél van, de fel kellett kapaszkodni a 18 százalékos emelkedőn is a 40-45 kg-os kerékpárral. Az energiaellátást napelem biztosította, amely a fényképezőgéphez, telefonhoz, világításhoz volt elég. Sokan méregetik miatta a kerékpáromat, hogy biztos elektromos rásegítés van rajt, de erről szó sincs.

Fjordok és hegyek közt, kerékpárral és gyalogosan.

– A túra első része Kristiansandtól Stavangerig tartott, ahol nem voltak igazán magas hegyek, ennek ellenére volt olyan nap, ahol a 2000 m szintemelkedés összegyűlt – tért rá az útvonalra. – Ez a vidék az élénk zöld rétjeitől, mohával borított erdeiről, a kék vizű tavairól, lápjairól és a gömbölyűen kiemelkedő csiszolt szikláitól jellegzetes. A legszebb fjord melletti településeket is itt láttam. Ezen a szakaszon még elvétve találkoztam kerékpártúrázókkal is, akikkel pár kilométert együtt is megtettem. Ez volt számomra az útvonal selejtező része. Ha ez nem megy, akkor a következőt nem is szabad megpróbálni.Az időjárás már az első nap megviccelt, mert ahogy leszálltam a kompról, szakadt az eső, ilyen időben kellett sátorozásra alkalmas helyet keresni a városban. Egy közeli parkban sikerült találni helyet, amely lehet, kicsit közelebb volt a lakott területhez, mint ahogy előírják. Reggel a helyiek csak mosolyogtak, ahogy teregettem a ruháimat száradni a reggeli napsütésben. A következő szakaszban jöttek az igazi hegyek, a fjordok és fjellek világa. Itt már nem találkoztam kerékpárosokkal, a fő közlekedési eszköz a lakókocsi volt. Itt minden kiránduló így járja a hegyeket, errefelé szinte bárhol meg szabad állni vele, de vannak direkt erre a célra kialakított helyek is.

Ez a rész volt az, ahol bárhová néztem, vízeséseket láttam, nem is kicsiket, és egyszerre több is volt a látóteremben. Csak az igazán nagyok a turistaszenzációk, mint például a Vøringsfossen vagy Låtefossen. A fjordokkal szabdalt Åndalsnesig tartó szakasz végig hegyi emelkedőkkel volt tele, amelyek 800-1500 méter magasra vittek fel, mint például a Sognefjellet, a Dalsnibba és a Trollstigen. Ezek Alpok-viszonylatban nem is magasak annyira, de itt minden szintet 0 méterről kellett megmászni, és oda is kellett visszagurulni. Ezen a szakaszon Norvégia két híres helyszínét gyalogosan látogattam meg. A Prédikálószikla egy rövidebb, 3 órás túra volt, a Trolltunga pedig közel 20 km hosszú útvonalon volt elérhető. 

– A harmadik szakasz Åndalsnestől Atnáig tartott, ahol lassan emelkedett az út, amíg el nem értem a Rondane nemzeti parkot. Ez egy kopár fennsíkra vitt fel, amelyet zuzmókkal borított táj követett. A parkban két ingyenes, kempingezésre kijelölt hely is található, ahol nemcsak a lakókocsisokra gondoltak, hanem a kerékpáros túrázókra is, itt egy nagyon szépen megépített, rénszarvasbőrökkel borított, faágyakkal ellátott kunyhót találtam az éjszakázásra. 

A negyedig szakasz Oslóig, a végállomásig tartott, ami lassan, de folyamatosan lejtett. Azért itt is naponta belejött 1000 méter emelkedés, de ez már az előző napokhoz képest elhanyagolható volt. A táj szép volt itt is, végeláthatatlan fenyőerdők, települések ritkán fordultak elő. Itt ismét találkoztam már kerékpárosokkal, akik Trondheimbe vagy Tromsøba tartottak. Amikor elmeséltem nekik, hogy én meg a hegyeket jártam meg, kicsit irigykedve néztek rám. Az északi szakasz a következő túrára marad, akkor a cél talán a Nordkapp lesz, amely a kontinentális Európa legészakibb pontja. Sajnos a három hétbe csak ennyi fért bele, de megérte, kár lett volna kihagyni.

– Felmerül a kérdés, meg lehet úszni egy ilyen hosszú túrát defekt nélkül?

– Ezt a kérdést eddigi tapasztalataim szerint megmosolyogtam volna, mert ekkora távra azért mindig jut 3-4 defekt, ez a minimum. De ezen a túrán nem kaptam egyetlen egyet sem. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az utak tiszták, kátyúmentesek. Kerékpárútból van bőven Norvégiában. Ilyen helyen még nem jártam, több kerékpárút majdnem olyan széles, mint az autóút. A túrámból legalább 600 km-t kerékpárúton tettem meg, és még további 800 km kerékpározásra kijelölt szakasz volt. Kerékpárral itt is minden település elérhető, vannak megoldások az alagutak elkerülésére is, de van, ahol az alagutakban is lehet közlekedni biciklivel, erre külön tábla hívja fel az autósok figyelmét is. Volt olyan napom, ahol összesen több mint 10 km-t töltöttem alagútban.

– Hogy viszonyulnak az autósok a kerékpárosokhoz? 

– Furcsa volt az itthoni közlekedéssel ellentétben, hogy olyan nagy ívben kerültek el az autósok, hogy már zavaró volt. Az előzést sem egyből rám tapadva kezdték meg, hanem akkora távolságot hagyva, hogy néha az elektromos autókat észre sem vettem, hogy mögöttem jönnek. Jellemzően sokkal nagyobb a tolerancia a közlekedésben, mint nálunk. Egyébként az alacsony népsűrűség miatt bizonyos területek kihaltnak tűntek, ennek ellenére a falvak és környékük szépen gondozott. A szabadtéri, természetközeli időtöltést nagyon támogatják, kiválóan kiépített túraútvonalak, pihenőhelyek, fűtött nyilvános wc-k, kilátók, túraútvonalak jellemzik a környéket, és természetesen mind ingyenes. Az árak a boltokban kicsit magasabbak, mint nálunk, de meg lehet találni azokat a termékeket, boltokat, hogy olcsóbban megússzuk. A közbiztonság is kimondottan jó, bátran ott mertem hagyni a csomagomat. Jártam olyan boltban is, ahol nem voltak eladók, hanem az önkiszolgáló kasszánál kellett fizetni. Sok helyen láttam, hogy az út szélén árulják a helyi termékeket. Természetesen árus itt sem volt, csak egy doboz, ahova a pénzt kellett bedobni.

– Milyen a nyári időjárás Norvégiában?

– Kellemes és egyben érdekes is volt – mesélte. – Nappal a hegyekben lehetett 4-5 Celsius-fok is, de előfordulhatott 15-20 közötti érték is. A leghidegebb éjszakámon 0 fok körüli hőmérséklet volt 800 m magasan, de a fjordok közelében elérte a 30 fokot is a hőmérséklet. Legtöbbször lehetett rövidnadrágban és pólóban tekerni, mert az emelkedők segítettek elviselni a hűvösebb időt is. Összességben elmondható, hogy nagy szerencsém volt az időjárással, mert összesen másfél napot kellett az eső miatt kényszerpihenőn lennem, és amikor esténként esett jelentősebb eső, sikerült fedett helyet találnom. Ami nagyon fura volt, hogy 3 héten keresztül nem láttam a csillagokat. Dombås környékén bőven lehetett éjfélkor is tekerni, világosban.