A magyarság első nemzetmentő megpróbáltatása volt

2024.07.06. 17:30

Megemlékezés a pozsonyi csata 1117. évfordulóján, Zalaegerszegen

A magyarság első nemzetmentő megpróbáltatása volt, amely akadályt Árpádnak és csapatának sikerült vennie, mondta dr. Császár Zoltán a pozsonyi csata 1117. évfordulója alkalmából a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete által rendezett szombati megemlékező ünnepségen, a zalai vármegyeszékhelyen.

Antal Lívia

Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi szervezetének elnöke idézte fel a pozsonyi csata kitörésének okait és méltatta a magyarok helytállását a megemlékezésen

Fotó: Antal Lívia

A KDNP Zala megyei választmánya, valamint a Pro Civitate Dei Egyesület elnöke úgy fogalmazott, a 907-ben elvetni kívánt kő szegletkővé vált, mert a magyarság évezred óta tagja az európai népek közösségének a Kárpát-medencében. A pozsonyi csatára utalva azt mondta, ha a bajorok szándéka, miszerint a magyarokat meg kell semmisíteni, sikerült volna, az európai népek sorsa másképpen is alakulhatott volna.

A győztes pozsonyi csata 1117. évfordulója alkalmából tartott zalaegerszegi megemlékező ünnepségen a város és intézményeinek vezetői, civil szervezetek és vidékről is érkezett hagyományőrző szervezetek képviselői vettek részt
Fotó: Antal Lívia

– Magyarországnak azóta is küldetése van Európában. A magyarság napjainkban is hajlandó az Európa és a világ előtt álló kihívásokat kezelni. Ez a szerepvállalás olyan örökség, amit 1117 éve magunkénak vallhatunk és magunkkal hordunk a továbbiakban is – hangsúlyozta dr. Császár Zoltán.

Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke azt mondta, ma a 907. július 3-7-e között lezajlott dicsőséges pozsonyi csatára emlékezünk. A 40 ezer hős magyar harcosra, akik az ellenük felállított több mint százezres német–bajor vezetésű európai sereget nem csupán legyőzték, de meg is semmisítették.

A pozsonyi csatának emléket állító Baross ligeti emlékműnél mások mellett koszorút helyezett el dr. Császár Zoltán, a KDNP Zala megyei választmánya, valamint a Pro Civitate Dei Egyesület elnöke
Fotó: Antal Lívia

– Büszkének kell lennünk arra, hogy különleges jellemű nép vagyunk. A hazug Nyugatot több száz éven át védtük a keleti veszedelmektől, akik hála helyett a kipusztítás szándékával viszonozták ezt. Ez ma is így van, hazánknak most is honvédelmi harcot kell folytatnia – szögezte le.

Illés Csaba, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Szervezetének elnöke vezette le a megemlékezést, ami a Baross ligeti emlékműnél koszorúzással ért véget. Többek között koszorút helyezett el Balaicz Zoltán polgármester, valamint Paál István elnök és Tóth Árpád alelnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában