Négy héten át várják még a gyerekeket

2024.07.24. 15:30

Nagy létszámmal "üzemel" a nyári napközis tábor Zalaegerszegen

Ping-pong, csocsó, tornatermi ügyességi programok, mozi, strand, kalandpark és kirándulás. Nyolc héten át, augusztus 16-ig várják idén a 6-16 éves gyerekeket Zalaegerszegen a nyári napközis táborba, a helyszín ismét az Apáczai Művelődési Központ.

Mozsár Eszter

Az első nap az ismerkedésé, amire nagyon jó alkalom lehet például a ping-pong

Fotó: Mozsár Eszter

Hétfőnként először az ismerkedésről szól a nap, a továbbiakban a jól bevált tematika és programrend szerint felügyelnek a gyerekekre a Keresztury VMK munkatársai, illetve a felkért pedagógusok, nyári diákmunkások, valamint közösségi játékokkal készülnek a Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ kollégái.

Az Apáczai felújított tornatermében minden nap mozoghatnak a gyerekek
Fotó: Mozsár Eszter

– Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy az érdeklődés, ami érthető, hiszen a szülőknek nagy segítség a napközbeni ellátás, most indult a negyedik turnus – felelte érdeklődésünkre Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső VMK igazgatója. – Múlt héten mintegy 140 fiatal érkezett, előtte héten és most is több mint százan vagyunk. Az előzetes érdeklődés alapján elmondható, hogy a következő hetekben is hasonló létszámban leszünk. Az önkormányzat támogatja a nyári napközis tábort, a családoknak csupán a napi háromszori étkezés árát kell befizetni. Jelentkezni mindig az adott hét előtt szerdáig, az étkeztetés befizetésével lehet. Természetesen a hátrányos helyzetű családoknak kedvezményt adunk - tette hozzá Flaisz Gergő.

A szervezők reggel 7 és 17 óra között biztosítanak felügyeletet, a programok 8-18 között vannak. Keddenként és csütörtökönként jó idő esetén az AquaCityben strandolnak, szerdán kirándulás után az alsóerdei kalandparkot keresik fel, péntekenként pedig az Art mozi várja őket filmvetítéssel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában