Önkormányzati ülés

2024.08.02. 12:01

A fiatalok fizikai egészségkárosodásának okait térképezik fel Lentiben

Pályázatban való részvételről, valamint a gyógyfürdő mellett létesítendő napelemparkról is tárgyalt a képviselő-testület a héten soron kívüli ülésen Lentiben.

Korosa Titanilla

Horváth László polgármester arról számolt be, hogy Lenti önkormányzata projektpartnerként részt vesz az Keep Young and fit című pályázatban jövő év végéig. A Keep Young and Fit projekt fő célja, hogy kiegészítse és hatékonyabbá tegye a programterületen működő ifjúsági egészségügyi prevenciós rendszereket. A projektben résztvevő partnerszervezetek szakértői csoportjának első feladata egy cselekvési tervvel kiegészített közös stratégia kidolgozása a fiatalok fizikai egészségkárosodása okainak fokozatos kezelésére. A tervet kísérleti jelleggel tesztelik azokon a területeken, ahol az általános iskolások testi jólétének javítását célzó intézkedések közül néhányat végrehajtanak. A projekt céljai: egészségesebb uzsonnák bevezetése az iskolákban, egészségnapok, önellenőrzés, sporttevékenységekben való részvétel. Az intézkedések eredményeit elemzik és az alapján kézikönyv készül, amely rövidebb és jobban használható formában összefoglalja a stratégia és a cselekvési terv összes pozitívumát. Használatát különösen az egészségfejlesztési központok, iskolák, önkormányzatok és más érdekelt felek számára ajánlják fel. A projektben két felsőoktatási intézmény is részt vesz, egy maribori és a keszthelyi egyetem, ezek a stratégia hallgatókra vonatkozó részét közösen tervezett új választható tantárgy bevezetésével teszik tantervük részévé. Az új felsőoktatási tantárgy a projekt hozzáadott értékét jelenti.

Az ülésen emellett felülvizsgálták a Mesevár Óvoda alapító okiratát, pályázatot írtak ki a Városi Művelődési Központ intézményvezető-igazgatói munkakörének betöltésére, valamint tárgyaltak a gyógyfürdő szomszédságába tervezett kiserőmű kialakításáról, illetve ehhez kapcsolódóan a termőföld máscélú hasznosításáról is döntött a testület. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában