Sokak támogatásával megújult Isten háza

2024.08.25. 07:00

A zalabéri templomot dr. Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg

Teljesen megújult külsőleg a zalabéri Szentháromság-templom, amelyet – a hívek sokaságának jelenlétében – dr. Udvardy György veszprémi érsek áldott meg szombaton délután.

Péter B. Árpád

Dr. Udvardy György: Öröm minden alkalom, amikor egy megújított templomot megáldhatunk, hiszen ez nemcsak egy munka eredménye, megkoronázása, hanem a közösség élni s tenni akarásának ünnepe is

Fotó: Péter B. Árpád

A leírások szerint hajdan, a 14. század elején épült Szent Miklós-templom állt itt, amelynek pusztulása után, 1726 s 1733 között épült egy kisebb, de az szűkösnek bizonyult, ezért másfél évtized múltán egy újabb létesült, amely – többszöri felújítást követően – még ma is szolgálja a helyi hitéletet.

Dr. Udvardy György előbb a híveket, majd a megújult templomot áldotta meg
Fotó: Péter B. Árpád

Isten zalabéri háza előtt Szalontai István plébános sokaknak köszönetet mondott a beruházáshoz nyújtott segítségéért, munkájáért, majd elmondta: ezt az ünnepet egy évtizeden át tartó erőfeszítés előzte meg. A templom leromlott állapota már – az azóta elhunyt – Kiss János atyát arra sarkallta, hogy a 2010-es évek közepén rekonstrukcióba kezdjen, amelynek köszönhetően megújult például a tetősisak.

Aztán, több sikertelen pályázat után, 2021-ben a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 14,5 millió forintot nyert a plébánia, amelyhez 5,8 millió forintot hozzátett, majd idén a Nemzeti Kulturális Akadémiától 3,5 milliót kapott, s az egyházközség ismét hozzátett ötmilliót a felújításhoz. A hívek körében indított gyűjtésből 1,1 millió forint érkezett, a Zalabéri Templomért Alapítvány 200 ezret, egy magánszemély pedig négymillió forintot adott, s a kormány is jelentős összeggel segített. Összességében a külső homlokzat teljes felújítása 34 millió forintba került, foglalta össze Szalontai István.

A templom megáldása után a hívek a templomban foglaltak helyet, mellettük (b-j) Szeghy Csaba, Kiss László, dr. Udvardy György, mögöttük Szalontai István
Fotó: Péter B. Árpád

Dr. Udvardy György veszprémi érsek azt mondta: „a templom Isten hajléka az emberek között”, hiszen az Úr közöttünk akar lakni.

– Ezért öröm minden alkalommal, amikor egy megújított templomot megáldhatunk, hiszen ez nemcsak egy munka eredménye, megkoronázása, hanem a közösség élni s tenni akarásának ünnepe is, ami a jövőt hozza közel hozzánk. Ezért is kérem az Úr áldását erre a

templomra, megköszönve mindazok munkáját, akik a felújításhoz hozzájárultak – fogalmazott dr. Udvardy György.

A főpásztor kiemelte István atya munkáját, hiszen „az örömteli, hogy vannak segítők, ám kell valaki, aki őket irányítja, koordinálja, lelkesíti”.

A templom megáldása után dr. Udvardy György – Szalontai István, Kiss László esperes, illetve Szeghy Csaba, Zalaszentgrót plébánosa koncelebrálásával – ünnepi szentmisét mutatott be a megújult zalabéri Szentháromság-templomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában