Városnapi ünnepség

2024.08.22. 14:30

Díszpolgár lett Kiss Imre Béla Zalaszentgróton

Városnapi ünnepséget tartottak augusztus 20-án Zalaszentgróton. A rendezvényen átadták az önkormányzat kitüntetéseit, gazdára talált a díszpolgár cím is, amelynek a rangját azzal őrzik, hogy nem minden évben ítélik oda.

Szabó Judit

Álló sor, balról: Cseh Zoltán, Kurucz Botond, Baracskai József, Németh Jenő, Laczikó Károly. Ülnek: Gelencsér István, dr. Baracskai Józsefné, Kiss Imre Béla

Fotó: Tóth Brigitta

Zalaszentgróton mindig augusztus 20-án tartják a városnapi ünnepséget. Az államalapítás évfordulóján a nap szentmisével kezdődött, majd délután a Ligetben gyűltek össze az ünneplők. Baracskai József polgármester a kitüntetések, többek között a díszpolgár cím átadása előtt elmondott köszöntőjében kiemelte: ez a nap nemcsak a magyar államiság megszületésének emléknapja, hanem a nemzet egységének, kitartásának és országunknak a nyugathoz, a nyugati kereszténységhez való tartozásának a szimbóluma is. Arról is beszélt ezt követően, hogy Zalaszentgrót történelme szorosan kapcsolódik Szent István örökségéhez. 

Az ünnepséget a Szentgrót Táncegyüttes műsora színesítette        Fotó: Tóth Brigitta

A városnapi ünnepségen Szent Gellértről, a névadóról is megemlékeztek

–Városunk névadója, Szent Gellért püspök István király hűséges tanácsadója és barátja volt. Szent Gellért életével és mártíromságával példát adott arra, hogy a hit és a hűség mekkora erőt képes adni egy nemzetnek. Templomunk védőszentje, Szent Imre, István fia, szintén meghatározó alakja a magyar történelemnek, aki fiatal kora ellenére a hit és a tisztaság jelképe lett. Továbbá büszkék lehetünk arra is, hogy templomunk őrzi Gizella királyné, Szent István feleségének egy ereklyéjét, amely még közelebb hozza hozzánk a királyi család szellemiségét – mondta a polgármester, aki beszédének további részében megköszönte a bizalmat, amit a választásokon kapott, hiszen folytathatja városvezetői tevékenységét.

Díszpolgár lett Kiss Imre Béla

Ünnepi beszédet Kiss Imre Béla mondott, aki Zalaszentgrót gazdaságának fejlődéséért és a közéletben végzett tevékenységéért kapta meg a díszpolgári címet.

Zalaszentgróton ez a város legmagasabb rangú kitüntetése, amelyet nem adnak ki minden évben. A rendszerváltozás óta eddig összesen öten részesültek ebben az elismerésben:

  1. Molnár László zalaszentgróti származású, jelenleg Amerikában élő mecénás
  2. dr. Boros Imre volt országgyűlési képviselő
  3. Császár József volt polgármester
  4. Bizderi János plébános, kanonok
  5. Kiss Imre Béla

Kiss Imre Béla 1984-től a Zalagabona Rt. helyi gyáregységének igazgatója, majd az 1994-ben megalakult Zala-Cereália Kft. első ügyvezető igazgatója volt 2011-ig, s azt követően és jelenleg is a felügyelőbizottság elnöke. „Elkötelezettsége és fáradhatatlan munkája révén a jelenkori kihívásoknak is megfelelni tudó, stabil vállalkozást épített fel, amely több mint 120 fő részére biztosítja a megélhetést” – szerepelt Kiss Imre Béla méltatásában. Közéleti szerepet is vállalt, 16 évig önkormányzati képviselő volt, s most is segíti szakértelmével a városi cégek munkáját.

A napot tűzijáték zárta       Fotó: Tóth Brigitta

Elismerésben részesültek

Zalaszentgrót Város Szolgálatáért Díjban részesült Cseh Zoltán mentőtiszt, aki 15 évig vezette a mentőállomást, valamint Kurucz Botond karateka, aki a 2022-es firenzei WUKF Európa Bajnokságban korosztályos Európa-bajnok lett. Laczikó Károly a tűzoltás, katasztrófavédelem terén végzett gyakorlati munkája és vezetői pozíciói elismeréseként kapta meg ugyanezt a díjat, Németh Jenő, a Zalaszentgrót Városi Futball Club vezetőségi tagja pedig a sportéletben nyújtott szolgálatáért.
Pro Urbe Zalaszentgrót érdemérmet vehetett át dr. Baracskai Józsefné, aki több mint öt évtizede szolgálja a közösséget és segíti a rászorulókat a Magyar Vöröskereszt kötelékében, valamint Gelencsér István, aki 30 éven keresztül folyamatosan dolgozott a helyi lakosságért önkormányzati képviselőként.
Az ünnepséget kulturális műsor színesítette, a tűzijáték előtt Szabó Leslie adott koncertet. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában