A hőmérséklet-növekedés a Keszthelyi-medencében volt a legnagyobb

2024.08.14. 12:00

Folyamatosan melegszik a Balaton

2000 óta csaknem 2°C-kal emelkedett az átlaghőmérséklet Keszthelynél.

Zaol.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) felmérése szerint tízévenként 0,7 °C-kal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A tó nyugati része tavasszal és nyáron, míg a keleti része ősszel és télen melegszik. A kutatók szerint továbbra is várható a hasonló ütemű melegedés, a tó beépítése pedig meg is erősítheti a folyamatot.

A hőmérséklet-növekedés a legsekélyebb, nyugati Keszthelyi-medencében volt a legnagyobb: 2000 és 2024 között 1,8 °C. Arról nincsenek pontos számok, hogy a későbbiekben mennyivel emelkedhet a Balaton átlaghőmérséklete. Li Huan, a tanulmány elsőszerzője ugyanakkor hozzátette: már elkezdtek dolgozni egy hosszabb, több évtizedes utóvizsgálaton, hogy pontosabb előrejelzést készíthessenek. „Az előzetes munkánk szerint, ha az éghajlatváltozás nem enyhül, folyamatos felmelegedés várható, vagyis 10-20 év múlva a víz hőmérséklete továbbra is 0,5-0,7°C-kal fog emelkedni évtizedenként” – tette hozzá a kutató.

Az utóbbi években a Balatonnál is jellemző enyhébb telek és melegebb nyarak kedvező feltételeket teremthetnek a nem őshonos fajok, például bizonyos szubtrópusi és trópusi algák, halak és növények számára, amelyek így az őshonos fajokkal versenyezhetnek. Ha a hűvösebb körülményekhez szokott őshonos fajok nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni a változó éghajlathoz, akár a kihalás is veszélyeztetheti őket.

Forrás: hun-ren.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában