Rendezvény

2024.08.10. 15:30

Ízes Göcsej Folkpiknik Zalaszentgyörgyön: A népi gasztronómia remek fogásai a dödöllétől a babos káposztáig

„A népi gasztronómia hagyományait szeretnék átörökíteni, és azokat az ízeket, illatokat becsempészni a fesztiválba, amelyeket gyerekkorunkból vagy nagyszüleink korából megismerhettünk.” Ilyen ételeket kínált szombaton az Ízes Göcsej Folkpiknik Zalaszentgyörgyön. A rendezvény céljáról Kiss-Molnár István főszervező fogalmazta meg gondolatait.

Antal Lívia

- Amiket készítünk, mind nagyon leleményes és praktikus paraszti ételek voltak, mert mindegyikhez azt használták fel, ami megtermett, és amit megtermeltek. Jó része ínségétel volt annak idején, amikor nem volt hús, csak például krumpli. Nyilván ez inspirálta a dödölle és a krumpliprósza elkészítését. Valamennyi hagyományos étel nagyon finom, önmagában és hozzávalókkal kiegészítve, hangsúlyozta Kiss-Molnár István. Ezt nyújtotta az Ízes Göcsej Folkpiknik, amit harmadik alkalommal rendeztek meg.

Ízes Göcsej Folkpiknik
Ízes Göcsej Folkpiknik: együtt a házigazdák, akik sokféle hagyományos zalai étellel várták vendégeiket
Fotó: A szerző

Az ízes Göcsej sokszínű

Mint mondta, az ízest érthetjük úgy is, hogy ízes Göcsej. Ez a tájegység valóban ilyen, mert sokszínű a népzene, a néptánc, a népi kézművesség, a termelők, és az általuk készített termékek által. A rendezvénnyel a Göcsej tájegység minden ágát-bogát kívánják megjeleníteni, emelte ki Kiss-Molnár István, aki vezetője a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttesnek.

Vargányaleves, kerekrépa, dödölle

Mindenféle finom zalai ételt készítünk, éppen dödöllét – mondta Kovács Dezső, Zalaszentgyörgy polgármestere, aki épp a dödöllét keverte ki. - A dödölle készítése igen nehéz. A tört főtt krumplit és a lisztet folyamatos kevergetés mellett kell összegyúrni. De megéri a fáradságot. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Ezt az érzést kívánjuk átadni vendégeiknek. S sok finomságot, pálinkát, bort, dödöllét, babos káposztát, kerekrépa főzeléket, vargányás krumplilevest, vadpörköltet, pacalpörköltet, palacsintát és rétest, sorolta Kovács Dezső.

A vendégek kóstolójeggyel támogatták a fesztivált

Az Ízes Göcsej Folkpiknik házigazdái és támogatói a Kiss István György Népművészeti Alapítvány, a Buday Alapítvány, a Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttes és a település önkormányzata voltak. A folklór műsorral, kirakodóvásárral és Buday Mihály festőművész kiállításával fűszerezett fesztiválon a vendégek kóstolójegy vásárlásával, amellyel a rendezvényt támogatták, bármelyik finom ételt megízlelhették.

Az Ízes Göcsej Folkpiknik kulturális műsorában fellépett Berecz András Kossuth-díjas mesemondó és népdalénekes, koncertet adott a Fonogram-díjas, világzenét játszó Cimbaliband. Mellettük zalai előadók színesítették a repertoárt, színpadra lép ifj. Horváth Károly tanítványaival, a RockOnLelkek zeneakar, a Botfai Citerazenekar, a KISZÖV Szenior Táncegyüttes, Pozsegovits Gergely harmonikás, a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes és Schreiner Jenő prímás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában