A ZA-KO márkát még Japánban is ismerték

2024.08.01. 18:30

Lakások lesznek a Zalaegerszegi Ruhagyárban, ahol egykor zakókat gyártottak

A Zalaegerszegi Ruhagyár évtizedeken át fontos szereplője volt a ruhaiparnak, a ZA-KO, mint márka egyet jelentett a minőséggel. Fénykorában exportra is termelt, és minden bizonnyal szállítottak ilyen zakót is, amely családunk birtokában áll.

Antal Lívia

A ruhagyár épülete 1951-ben

Fotó: ZH-Archívum

A Zalai Hírlap 1951. december 20-án közölt cikket a Zalaegerszegi Ruhagyár ünnepélyes megnyitójáról, melynek alapkövét egy évvel korábban tették le a Lenin úton, mai nevén a Platán soron. Egy igazi sikertörténet indult el ezen a napon, hiszen nemcsak a város, de a megye egyik évtizedeken át meghatározó gyára kezdte meg működését.

A Zalaegerszegi Ruhagyárban gyártották. A vasalás, gőzölés ráfér, de semmit nem vesztett minőségéből 
Fotó: A szerző

Egy cégkereső oldalon azt olvashatjuk a 2003-ban bezárt Zalaegerszegi Ruhagyárról, hogy férfi és női felsőruházati termékeket, többek között férfi öltönyöket, zakókat, női kosztümöket, kabátokat, blézereket készítettek. Dolgoztak a francia Biedermann-nak, sőt tudomásom szerint Franciaországból hozták a szöveteket. Később a japán és az angol piacra is szállítottak, amely a zalaegerszegi gyárban előállított minőségi ruházati termékek iránti keresletet igazolta.

A több mint fél évszázadon keresztül működött ruhagyár rengeteg helyi és környékbeli lakosnak adott munkát. Szinte minden családban volt egy ember, aki ott dolgozott, varrónőként, vagy az akkori igazgató sofőrjeként évtizedeken át. A ZA-KO Rt. felszámolása 2002 decemberében kezdődött. „Maga alá gyűrte a privatizáció”, a dolgozókat elbocsájtották. 2003-ban szűnt meg jogutód nélkül. Rá húsz évvel, 2023-ban új fejezet kezdődött, amikor egy magán beruházásban elindult felújítása. Az egykori ruhagyár romjain éled újjá. Lakásokat és üzleteket alakítanak ki benne, megőrizve az épület eredeti jellegét. Egykori dicsőségét a mai napig őrzik az ott gyártott termékek, mint ez a több évtized éves zakó, amely semmit nem vesztett minőségéből, és amelyre véletlenül akadtunk rá ismét a minap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában