Szent Bertalan szobra: a művész elrejtette rajta a képmását is

A dómba belépve még sokáig kell haladnunk az oltár irányába, mire megleljük a nem mindennapi alkotást. A Szent Bertalan apostolt ábrázoló realista márványszobrot 1562-ben készítette a lombard Marco D'Agrate. A szobrot eredetileg a dóm mellett helyezték el, de 1664-ben a székesegyházba, jelenlegi helyére, a déli kereszthajóra helyezték át.

A nem mindennapi szobor elsőre tökéletes anatómiai szemléltető eszköznek tűnik, ám jóval több ennél, sőt. Nem ritka, amikor a művész saját vonásait rejti az alkotásba. Így történt itt is, ám ehhez a szobrot meg kell kerülnünk, s azonnal feltűnik a leleményesség. Szent Bertalan palástként teríti magára a megnyúzott bőrét, aminek tetején ott látjuk magának a szobrásznak a portréját. 

Szent Bertalan sok helyen hirdette az igét, Örményországba is eljutott, ahol kegyetlenül elbántak vele: elevenen megnyúzták, majd lefejezték. „A hagyomány szerint Bartholomew egészen Örményországig ment, ahol Polimius királyt, feleségét és tizenkét egész várost térített keresztény hitre. Ezek a megtérések irigységet keltettek a helyi istenségek papjaiban, akik ellene állították Astiaget, Polimius testvérét.”

Szent Bertalanról alig ír a Biblia, történetét apokrif iratokból, illetve a XIII. századi Arany Legendából (Legenda Auera) ismerjük. A történet megihlette Michalangelót, a Sixtus-kápolna freskóján ugyancsak megleljük a saját bőrét kezében tartó alakot. Mark Twain pedig az Ártatlanok külföldön (1869) című művében említi meg a milánói dómban látható szobrot. 

Szent Bertalan mondhatni ma is a népszerű szentek közé tartozik, s magyar vonatkozásai is vannak: Szegeden a szűcsök, Jászberényben a csizmadiák, Pécsett pedig a gyükési szőlőhegyet művelők patrónusa.