Miénk itt a tér

2024.08.21. 15:48

Szent István-szobrok Zalaegerszegen

A zalaegerszegi önkormányzat 2000-ben, a Szent István-szobor elkészítésére kiírt pályázatán Seres János és Szórádi Zsigmond kapott megbízást a csácsbozsoki városrészben elhelyezésre kerülő emlékműre. Fischer György helyi szobrászművész pályázatát különdíjjal és közönségdíjjal jutalmazták. Helyi összefogásnak – aláírásgyűjtésnek, adakozásnak – köszönhetően 2002. május 13-án, a városnapi ünnepség keretében felavathatták az Országépítő Fischer-szobrot, mely városunk egyik legszebb emlékműve lett.

Nagy Betti
Fischer György szobrászművész búcsúztatása az Országépítő szobornál 2012. december elsején, Katona Tibor fotója
Forrás: ZH-Archívum

A csácsbozsoki dombon elhelyezett Szent István-szobrot 2000. október 20-án nagyszámú érdeklődő jelenlétében avatták fel. Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek és dr. Konkoly István szombathelyi püspök tartott szentmisét a csácsi Szent Sebestyén-templomban, amely után fáklyát tartó fiatalok és az egerszegi huszárezred lovasainak kíséretében vonultak a Szent István-dombhoz. „Elsőként dr. Gyimesi Endre polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, emlékeztetve rá, hogy a Csács községet – amely 1963-ban egyesült a megyeszékhellyel – már egy Szent István korából, 1019-ből származó oklevélben is említették. A polgármester azt mondta: hite és reménye szerint Zalaegerszeg új jelképe lesz az emlékmű.” (Zalai Hírlap, 2000. október 21.)

A csácsi Szent István-szobor 2003-ban, Pezzetta Umberto fotója
Forrás: ZH-Archívum

Fischer György szobrászművész és Balogh Katalin építész Országépítő című alkotása felállításának körülményeivel többször is foglalkozott a Zalai Hírlap. Az emlékmű végleges elhelyezése előtt Magyar Hajnalka tájékoztatott a Zalai Hírlap 2002. április 13-ai lapszámában: „Lapunk több alkalommal is foglalkozott a sok vitát kiváltó szobor ügyével, amely az önkormányzat legutóbbi döntésének megfelelően végül is a tervezett helyen, az Eötvös téren kerülhet felállításra. Május 13-án egy két éve húzódó akció zárul, remélhetőleg mindenki megelégedésére, hiszen a szobor felállítását szorgalmazó és felkaroló Egerfa Városszépítő Alapítvány a civil szférára és a szponzorokra támaszkodva előteremtette a hiányzó összeget, ami a Millecentenáriumi Közalapítvány és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által nyújtott támogatással már fedezi a költségeket.”

Képgalériánkba a két Szent István-szoborról válogattunk fotókat a Zalai Hírlap archívumából.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában