Mindkét beruházás a lakosságot szolgálja

2024.08.30. 17:30

Új fogászati széket vettek, a posta is tovább működhet Egerváron

Egerváron a fogorvosi ellátás és a postai szolgáltatás terén két fejlesztés valósult meg, amit pénteken adtak át. Az önkormányzat új fogászati széket szerzett be a fogorvosi rendelőbe, a posta üzemeltetését pedig átvette egy vállalkozó.

Antal Lívia

A fogászati szék átadásán Nagy Bálint, dr. Ürmösiné Kőmíves Eleonóra jegyző, Gyerkó Gábor, Pete Szandra fogászati asszisztens és dr. Zsupán Attila

Egervár önkormányzata 6 millió forintot nyert a Magyar Falu Programban a korszerű fogorvosi szék beszerzésére, amit a környező települések és a fogorvos összesen 3 millió forinttal egészített ki. Gyerkó Gábor egervári polgármester a részletekről elmondta, hogy a fogorvosra bízták az új kezelőegység kiválasztását. Először ő, majd az önkormányzat kereste fel a körzethez tartozó települések polgármestereit, hogy a lakosságszám arányában járuljanak hozzá a költségekhez. Egervár, Gősfa, Vasboldogasszony, Lakhegy, Nagypáli és Kispáli mintegy háromezer fős lakosságát ellátó fogorvosi praxis így jutott hozzá az új fogászati székhez. 

Az új posta épülete előtt. Balról Molnár Lajos, Nagy Bálint, Farsang Katalin, Rétfalvi András Zoltán és Gyerkó Gábor 
Fotó: Pezzetta Umberto

Új fogászati szék még a félelemérzetet is csökkentheti

Dr. Zsupán Attila fogorvos az új fogászati szék előnyeiről többek között azt emelte ki, hogy öt kezelőegységgel rendelkezik, amely nagyon praktikus, mert nem kell cserélni ezeket. A digitális panelen könnyen állítható a szék magassága. A magas fényerővel bíró LED-lámpával pedig jobban látható a kezelendő terület. A modern fogászati szék számos funkciója mellett még bizalomgerjesztő is lehet, még a páciensek félelemérzetét is csökkentheti, vélekedett a fogorvos.

Magánvállalkozásban működik tovább a posta Egerváron

Egervár is azon települések sorsára jutott volna, ahol bezár a posta, azonban egy helyi vállalkozó, Molnár Lajos úgy döntött, hogy tovább üzemelteti, ismertette Gyerkó Gábor. Ehhez a település központjában álló ingatlanát alakította át, illetve a szolgáltatás biztosítása érdekében szerződést kötött a Magyar Postával és a Szerencsejáték Zrt.-vel. A hagyományos postai szolgáltatás ezáltal továbbra is biztosított településen, hangsúlyozta a polgármester.

A két beruházás a környéken élőknek is fontos

A két átadáson köszöntőt mondott Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője. Mint fogalmazott, két olyan fejlesztés valósult meg, amely nemcsak az Egerváron, hanem a környező településen élőknek is fontos. Úgy vélekedett, Egervár önkormányzata ismét jól döntött, hogy mi legyen az a következő lépés, amely a lakosságot komfortérzetét szolgálja. Méltatta továbbá, hogy mindkét beruházás összefogásból valósult meg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában