Zörögtek a tányérok és a poharak

2024.08.13. 12:32

Zalában többen is érezték a földrengést

Gyuricza Ferenc

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Mint azt már korábban megírtuk, ma reggel 8 óra 43 perc körül többen is földrengést tapasztaltak a vármegyében. A 4,4-es erősségű horvátországi földrengést a határ menti térségben, illetve Zalában is számosan érzékelték. Kaptunk jelzést Kerkaszentkirályról, Letenyéről, Bázakerettyéről, Muraszemenyéről, de Szepetnekről is, hogy megmozdult a föld. Bogdán János azt mondta: a konyhaszekrényben kocogtak, zörögtek a tányérok és a poharak, illetve a képek is elmozdultak a falon. Harmat Császár Jolán, a Muravidéki Magyar Rádió korábbi felelős szerkesztője a Zala vármegyei Szentkozmadombján tartózkodott a reggeli órákban. Portálunknak elmondta: éppen a teraszon kávézott, amikor megmozdult alatta a pad. Nagyon fura, kellemetlen érzés kerítette hatalmába, eleinte még azt hitte, képzelődik. Néhány perccel később azonban Horvátországból, Muraszerdahely mellől jelezte neki egy kolléganője, hogy vele is hasonló történt, ráadásul az a kis kerti házikó, amiben éppen dolgozott, recsegett, ropogott a földmozgások következtében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában