Zalában is járt többször

2024.09.02. 14:56

A most elhunyt Kupa Mihály Zalaegerszegen is tartott előadást

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Kupa Mihály volt pénzügyminiszter. A politikus többször is járt Zalában, 2005-ben például a zalaegerszegi számviteli főiskolán tartott előadást, melyről be is számolt a Zalai Hírlap.

Zaol.hu

Kupa Mihály 2005-ben a zalaegerszegi főiskolán: az agrárium helyzete a legnagyobb probléma

Fotó: ZH Archívum

Ahogy annak idején megírtuk: a zalaegerszegi pénzügyi és számviteli főiskola diáknapjain dr. Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter tartott szakmai előadást az intézmény hallgatói számára. 

 

"- Közel egy éve teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és mivel ezernyi szállal kötődünk hozzá, az EU gazdasági, pénzügyi és politikai történései nagymértékben meghatározzák Magyarország mozgásterét is - jelentette ki a szakember hazánk gazdaságának aktuális helyzetét, problémáit, sikereit és a jövőre vonatkozó lehetséges fejlődési koncepcióit elemző, bemutató beszédének nyitányaként. Elmondta: gazdaságunk pillanatnyilag felemás képet mutat; például a külkereskedelmi forgalom és a termelés növekedése révén megmutatkozó pozitív jelek mellett negatívumok is jócskán tetten érhetők. Ez utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte: az agrárium elkeserítő helyzetének megoldása jelenti az egyik legégetőbb problémát; ha ugyanis a politikának nem sikerül változtatnia a jelenlegi folyamatokon, elképzelhető, hogy 2 éven belül 400- 600 ezer mezőgazdasági munkanélküli lesz Magyarországon. Az exminiszter a tömegtermékek előállítása helyett a minőségi termelés előtérbe helyezését szorgalmazta, illetve sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nálunk nem veszik komolyan a kis- és középvállalkozói társadalmat. 

Az adórendszer reformjával kapcsolatban elmondta: ma Magyarországon a 8 millió adóképes emberből csupán 3 millió a befizető; ezért azon túl, hogy szélesíteni kell az adózásba bevontak körét és áttekinthetőbbé kell tenni a struktúrát, minden jövedelmet meg kell adóztatni. Úgy látom, a magyar gazdaság a politikai rivalizálások ellenére képes lesz teljesíteni egy 3,5-4 %-os növekedést - tette hozzá." - olvashatjuk a 2005-ös archív cikkben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában