A tizenhat itt szolgáló plébános közt volt Lékai László, későbbi bíboros is

2024.09.08. 20:00

Alibánfa 170 éves templomának ünnepe

Alibánfa 170 éves templomának ünnepét vasárnap, Mária napon tartották szabadtéri misével egybekötve, melyet Kovács Sándor plébános és Solymos András keszthelyi káplán celebrált. Utóbbi nemrég tért haza Rómából, tájékoztatta lapunkat a szervezők nevében Kondor Anita, a község kulturális munkatársa, a rendezvény koordinátora.

Arany Horváth Zsuzsa

Az ünnepi szentmise előtt 11 órakor Blaskovics László polgármester köszöntötte a résztvevőket. Szólt a községi fejlesztésekről, melyet a templom épületlt is érintették, s felidézte azokat a családi eseményeket, esküvőket, keresztelőket, amelyek őt a templomhoz kötik. A korábbi polgármesterek közül Németh László és Cziráki Imre is jelen volt.  A környező községek vezetői is képviseltették magukat. Az ünnepi műsorban Pozvai Szilvia tolmácsolásában Mária dicsérő versek hangzottak el, a Wolf Péter Ave Maria-ját Kondor Anita énekelte.

alibánfa
Alibánfa: Szabadtéri szentmisével ünnepeltek  Fotó: Kósáné Németh Klára

A templomkertben elhelyezett tablón a templom történetét idézték fel fotók, dokumentumok, amelyeket Kondor Anita állított össze. A visszatekintésből kiderül, hogy itt szolgált korábban plébánosként Lékai László (1910-1986) bíboros, 1976-tól esztergomi érsek. 

Templombelső Fotó: Kósáné Németh Klára

Itt állt a hívek rendelkezésére a 2023-ban elhunyt Sömenek István érseki tanácsos is, akinek az emlékét odaadóan ápolja a közösség. 

A kiállítás a templomban megtekinthető lesz a misenapokon.

A 170 éves alibánfai templom látképe  Fotó: Kósáné Németh Klára

Az zalaszentiváni plébániához tartozó római katolikus műemlék jellegű templom a Fő úton található. A falu első templomát 1757-ben kezdték el építeni, de csak  1777-re lett kész, a 19. században pedig elpusztult. 1854-ben új, klasszicista templomot emeltek, ezt 1862-ben kibővítették, a sekrestye pedig 1978-ban épült hozzá. 1937-ben és 1984-ben esett át felújításon az épület. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában