Fecskepusztulás a Balatonnál

2024.09.16. 11:47

Fecskevész: az extrém hideg miatt milliós nagyságrendben hullanak el a madarak

Katasztrófa - így jellemezte Benke Szabolcs, a Magyar Madártai és Természetvédelmi Egyesület (MME) Zalai Helyi Csoportjának elnöke hétfő reggel a Balaton nyugati medencéjében az elmúlt napok extrém hideg és esős időjárása miatt megindult fecskepusztulást. A madarász becslése szerint az állatok milliós egyedszámban hullanak el.

Varga Andor

Gyülekező fecskék idén augusztusban Fotó: Pezzetta Umberto

Az MME fenékpusztai gyűrűző bázisán több száz madárról gondoskodnak jelenleg, illetve egész pontosan próbálják őket életben tartani. Keményre főzött tojásból és túróból kevert péppel, fecskendő segítségével igyekeznek etetni a legyengült és lesoványodott fecskéket, nagyjából négy órát vesz igénybe, míg minden vendégük sorra kerül. S akkor aztán lehet elölről kezdeni az egészet.

fecskepusztulás
 

Mézes madzag a természettől

- A gond ott kezdődött, hogy augusztus végén a természet elhúzta a fecskék előtt a mézes madzagot - vázolta a helyzetet Benke Szabolcs. - Kánikulai meleg volt, s ehhez olyan árvaszúnyog rajzás társult, amihez foghatót az elmúlt húsz évben biztosan nem láttunk. A madarak azt hihették, hogy ez itt már a Kánaán, elképesztő tömegben jelentek meg a Balaton délnyugati sarkában. Az elmúlt hetekben az idokep.hu meteorológiai radarképein sokszor lehetett látni felhőnek tetsző foltokat, ám ezek valójában fecskék voltak, milliós számban. Esténként 4-500 példányt fogtunk közülük a gyűrűző hálónkkal. És ennek a rengeteg madárnak a nyakába szakadt aztán a hideg.

A fecskék költöző madarak és a térségében éppen a nagy afrikai útra igyekeztek felkészülni, így pedig adódik a kérdés, vajon miért nem oldottak kereket a közelgő katasztrófa elől.

Lenullázott szaporulat

- Nehéz erre emberi ésszel válaszolni - vallotta meg Benke Szabolcs. - Talán a rengeteg élelem tartotta itt őket, vagy beszorultak, hiszen a front déli áramlással érkezett meg, közben viszont döntően északi szél fújt. Mindegy is, a lényeg, hogy maradtak és ezzel végveszélybe kerültek. Egészen jó fecskeszaporulatot produkált ez a nyár, de ezek a napok ezt sajnos le is nullázzák.

Az elnök elmondása szerint rengeteg madár pusztult el az úttesteken, autók kerekei alatt - itt a madarak azért verődtek össze, mert az aszfalt felett pár fokkal mindig magasabb a hőmérséklet, mint másutt. De a vég villámgyorsan érkezett azokra az egyedekre is, amelyek a gázolást megúszták: a madarak 22-24 grammosak, amiből az elmúlt napok hőmérsékleti viszonyai között és élelem nélkül napi 1,5-2 grammot veszítenek, 13 grammos súlynál pedig menthetetlenül elpusztulnak. A veszteség mértéke kapcsán többféle becslés van forgalomban, de Benke Szabolcs szerint nyugodtan számolhatunk milliós nagyságrenddel.

S hogy mit tehet egy laikus, aki szeretne segíteni?

fecskepusztulás
Fotó: Paprika Anikó

Egy fecske nem csipeget a földről

- Aki talál egy csapat madarat összekuporodva, jobb, ha nem nyúl hozzájuk, hiszen legalább melegítik egymást - válaszota az elnök. - Kaptunk bejelentést nagyjából 2 liter űrtartalmú odúról, amelyben 50-60 madár zsúfolódott össze. Közülük az alul lévőket a többiek nyilván agyonnyomták, a felsők megfáztak, de legalább a középre kerülteknek volt esélyük a túlélésre. Jó megoldás, ha garázst, pajtát, illetve más fedett melléképületet kinyitnak nekik, hogy oda behúzódhassanak, ezzel egyéb gondoskodás nélkül is meghosszabbítható az életük. A magatehetetlen, földre hullott példányokat érdemes meleg helyre vinni és megpróbálni táplálni, hátha erőre kapnak. Aki maga nem vállalkozik ilyenre, kereshet minket, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őreit is. A közösségi médiában sok téves információ terjed, az például a fecskéken biztosan nem segít, ha lisztkukacot szórunk szét valahol, ezek a madarak ugyanis a földről nem csipegetnek, kizárólag repülő rovarokkal táplálkoznak.

A katasztrófahelyzetnek pedig végképp az vet majd véget, ha a hőmérséklet újra tartósan eléri a 17-18 Celsius fokot - ez az előrejelzések szerint talán napokon belül megtörténik. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában