Gétye és az elszármazottak ünnepe

A régi dűlők egyike, Duba, Gétye 1513-as adólajstromában szerepel, Dubay Benedeknek 2, míg Dubay Péter egy nemesi telke volt itt. Malmot építettek, hogy a gabonájukat megőröljék. A hét forrás azon túl, hogy a malmot is hajtotta, kedvelt hely volt, hiszen a források friss vizet adtak az erre járóknak. A forrásokhoz a török hódoltságba visszanyúló rege fűződik. A szentgotthárdi ütközet előtt a vidéket vitéz Dubay Mihály őrizetére bízták, aki a nyári táborozást a hét forrásnál töltötte, de az erre vonuló török sereg miatt a gyönyörű helyet fel kellett adnia. A vasvári béke megkötése után, a lomhán visszavonuló törökök, El Hadir Ibrahim pasa csapataival itt vertek tanyát, s a vezér szentként tisztelte a helyet a források jó vize miatt. Ibrahimot a helyzet rosszabbodása miatt berendelték Kanizsa várába, de ő továbbra is innét hordatott vizet Kanizsára. Dubay Mihálynak is teljesült vágya, visszakerült Dubába. Történt, hogy a szemtelen török vízhordónak levágták a fejét, s félve a bosszútól, Dubay csaptával átkelt a Zalán, csatlakozott a magyar főcsapathoz. Ezt követően a Dubayaknak nincs nyoma Gétyén.

A törökök ellen, a 16. századi védelmi rendszer részeként Gétyén is elkészült egy kis erősség, ami inkább megerősített udvarház, mint vár volt. Ez a mai Szentegyház, Szentvölgy dűlő körül lehetett. Az erődöt, 1576-ban foglalta el a török. Gétye János fogságba esett, majd, amikor kiszabadult, mindenét eladta 100 forintért Káli Baroch Balázsnak, amit egy káptalan előtt tett tanúvallomásból tudunk. 1597-ben teljesen szétdúlva, lakatlanul hevert a község, amely a török után új helyen épült fel. 1790 után, mivel a gétyeieknek nem volt fiú utóda, a négy lányuk révén, házassággal kerültek birtokba az Eszterházy, a Rajky, a Zárka és a Nunkovich uraságok. Az 1800-as évek után, az összes birtok háromnegyede Nunkovich Györgyé lett, aki ezt, az 1900-as években adta el.

Mindezeket Wöller István, Gétye című könyvéből is ismerhetjük, amely 2013-ban jelent meg. Az azóta elhunyt szerző írja: „1949-ben jómagam is elhagytam szülőfalumat, de többször is visszatértem. Idős emberekkel elbeszélgettem, adatokat gyűjtöttem a múltról, ezeket fotóimmal, majd a levéltárakból kigyűjtött anyagokkal bővítettem.”

Gétye, Szent István 1019-ben kiadott oklevelében Getyie néven már szerepelt. A község 1988. június 29-én ünnepelte ezer éves fennállását, ekkor alkották meg a címerüket és a zászlójukat.

Miután Líviával és Jánossal az elvadult erdőben megtaláljuk a forrásokat, bejárjuk az egész határt. János megmutatja, szerinte hol lehetett a régi falu, majd átmegyünk a Kis-erdőn is, ahova bunkereket építettek a lányaikat féltő gazdák a második világháború végén, s itt bújtatták őket a katonahordák elől. Megnézzük a szőlőhegyet, ami lassan eltűnik, mert a gazdák felhagynak a művelésükkel, egy vállalkozó pedig felvásárolja ezeket a területeket, kiírtja az erdősült részeket, hogy táblásíthassa a földeket.

A történelmi kutakodásnak nincs vége, mint arról lapunkban is beszámoltunk, több éve régészeti kutatás zajlik a határban. Neolitikus, legalább hétezer éves körárkot tártak fel a dubai források közelében a mezőn, melynek során római-kori, Árpád-kori leletek is előkerültek a föld rejtekéből. Találtak például római temetőt, két sarkantyút is, a legújabb légifotókon a körároktól nem messze, egy másik település nyomait is felfedezték.

- A közösséget megtartó legfontosabb erő a közös emlékezés. Ezért tartjuk fontosnak az elszármazottak találkozóját, melyet szeptember 7-én – már a 15-ik alkalommal rendeztünk meg – mondja a határbejárás után Talabér Lászlóné, Lívia. A polgármester kitér arra is, hogy a falunak 113 bejelentett lakosa van, de aki életvitelszerűen itt is él, nem több mint 55-60 gétyei. Van 14 külföldi állampolgáruk is, akik angol és német anyanyelvűek. Csak összehasonlításképpen: 1785-ben már 267 lakosa volt a falunak, 1900-ban 508, 1941-ben 620, s még 1970-ben is 402-en lakták a falut.

- Amikor fiatal voltam, esténként két teljes létszámú focicsapat rúgta a labdát, s a harangozónak sört vettünk, hogy egy órával később harangozzon, mert csak az esti harangozásig volt megengedve a focizás – említi Salamon János.

A településen nemrég tartották az elszármazottak találkozóját, az ünnepség elején négy kis unoka köszöntette a vendégeket, majd a már nyugdíjas körjegyző, Kovács Katalin szavalta el Váci Mihály: Gyalog szerettem volna jönni című versét: „Gyalog menni az utcán végig, / előre köszöngetni ott. / Tornácokon üldögélni, mint régen, / hogy mindenki arcomba nézzen, / s mondják: – „Semmit se változott!”

- Dehogynem! Láttam, hogy többen nem ismerték meg egymást, az idő átrajzolta a vonásokat, „csak a vidámság, a humor maradjon meg!” – hangoztatták. Ezt idézték meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, sármelléki, Gondviselés Háza Sárga Rózsa Időskorúak Otthona színjátszói is, Babodi Istvánné, Hersman Sándorné és Góra József is, akik egy ötven éves aranyesküvőt adtak elő.

Feszülten figyelték az egybegyűltek P. Barna Judit régész vetített képes előadását, aki beszámolt a 2023-as és az idei, nyári ásatásaik eredményéről, megköszönte, hogy a falu gazdái, vezetői támogatták kutatásaikat.

Az ember azt hinné, hogy ilyen kis faluban, ahol nincs már bolt, posta, nem történik semmi. Dehogynem! A polgármesterasszony olyan, sok milliót érő megvalósulásokat említett, amelyek nélkülözhetetlenek a jobb élethez. Az ivóvizet átvezették Pacsáról a tárolójukba, s mindez 327 millióba került, a volt vizmű házából pedig egy kis vendég szállást szeretnének kialakítani. Felújították a Faluházat, a napelemes rendszer beállításával nulla lett az áramszámlájuk. Van falubuszuk, ami a lakosok szolgálatában áll, végeztek útfelújítást, közvilágítás korszerűsítést, az önkormányzat épületét kívül, belül megújították. Támogatják az öregeket, az iskolásokat, s vannak jó tanulóik, akiknek, a legjobbak jutalmazásán túl Vakáció köszöntőket tartanak, hogy csak a legfontosabbak említsük…

Megható pillanat volt, amikor a középiskolás műsorvezető, Szabó Letícia felkonferálta, hogy édesanyja, Szabó Lászlóné falugondnok ajándékot kap a szolgálataiért, aki mit sem tudott erről. Ugyan így meglepte az elismerés Pémer Jenő 90 éves gétyei leszármazottat, aki Zalaapátiban él a felségével, s hálásan kösznöte meg az elismerést:

- Amikor idejöttem, még használtam a botomat, közben úgy felvillanyozódtam, hogy már a bot sem kell. Még autót is vezetek – köszönte viccesen Jenő bácsi.

- Mit is csinálok én? Gyerekeket szállítok, időseket, aztán következik az ebédhordás, az időseknek segítek gyógyszert kiváltani, orvoshoz menni, s mindenben közreműködök, amiben csak kell– vallja a kétgyermekes édesanya.

Líviától a kézimunka kiállításon, ami az egykor gétyei Kelemenné Pintér Erzsébet munkáiból nyílt, köszönünk el:

- Nagyon meghatódtam, örülök, hogy ennyien elfogadták a kis falunk hívó szavát!