November 19-ig levélben, e-mailben és Facebookon várják a jelöléseket

2024.09.03. 15:32

Köszönet napja: ajánlásokat vár a civil kerekasztal

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület (NKCE) és a Kanizsai Fiatalok Közössége (KFK) idén is megrendezi a Köszönet napját, melyen a civil szféra legjelentősebb szereplőit díjazzák. Szeretnék a lakosság segítségét kérni, hogy jelöljenek olyanokat, akik szerintük megérdemlik az elismerést.

Benedek Bálint

A sajtótájékoztató résztvevői, balról: Lengyák István, Szollár-Nikolics Zsanna és Budavölgyi Kálmán

Fotó: Szakony Attila

Az esemény jelentőségéről a szervezők a decemberi Köszönet napi ünnepség helyszínén, a nagykanizsai Halis-könyvtárban tartottak sajtótájékoztatót.

– Hat kategóriában lehet javaslatot tenni: civil személyiség, önkéntes, fiatal, közösség, mecénás és szponzor – fogalmazott Budavölgyi Kálmán, az NKCE ügyvezető elnöke. – Bárki küldhet ajánlást a szerveztünk Facebook-oldalán, levélben a kerekasztal Kálvin tér 5. alatti címünkre, valamint a [email protected] e-mail-címünkre egészen november 19-ig. Az ajánlat mellé szeretnénk kérni egy érthető és világos indoklást, illetve a javaslattevő nevét és elérhetőségét.

A KFK elnöke, Szollár-Nikolics Zsanna rámutatott: azok a fiatalok lennének érdemesek erre a díjra, akik nemcsak szakmaiságukkal, hanem emberi mivoltukkal és példamutatásukkal is bebizonyítják ezt.

A civil szervezet soros elnöke, Lengyák István annak adott hangot, hogy boldog, hiszen továbbél a kezdeményezésük és az általuk képviselt civil szemlélet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában