Szüreti felvonulás

2 órája

Néptáncosok varázsoltak vidám hangulatot

Szombaton tartotta már hagyományos szüreti rendezvényét Kustánszeg önkormányzata. A délutáni felvonuláson a falu lakosságszámához képest rengetegen vettek részt, nemcsak a településen élők, de a szomszédos községekből érkezők is csatlakoztak.

Gyuricza Ferenc

A Göcseji Szegek néptáncegyüttes műsora a kustánszegi szüreti felvonuláson Fotó: Gyuricza Ferenc

Utóbbiak közt voltak a Göcseji Szegek néptáncegyüttes fiatal táncosai, akik a település több pontján is pazar hangulatot teremtettek látványos, vidám táncaikkal. A művészeti együttes tagjai nemcsak a felvonuláson szerepeltek, az esti műsort is ők nyitották. 

- A szüreti felvonulás már jól bevált, a helyi lakosok által nagyon is várt rendezvénye településünknek – mondta Bécs Tiborné polgármester. – Évről évre egyre többen csatlakoznak a felvonulókhoz, akik pedig nem tudnak részt venni azon, azok közül sokan a saját házaik előtt várják, hogy megérkezzen a menet. Őket pogácsával, szőlővel, különböző italokkal kínáljuk, s egyben arra is invitáljuk őket, hogy az esti mulatságon is vegyenek részt.

Az esti programnak a kultúrház adott helyet. Itt ugyancsak Bécs Tiborné köszöntötte a jelenlévőket, többek közt köszönetet mondva a jól sikerült délutáni programért, illetve arról is megemlékezett, hogy a falusi-paraszti gazdálkodás fontos részét képező szőlőművelés sikerét, azaz a szüreti időszak zárását mindig is megünnepelték eleink. Ezt követte a Göcseji Szegek néptáncegyüttes korábban már említett műsora, míg zárásként a Sógorok együttes szórakoztatta a résztvevőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában