Befektetés a jövőbe

2024.09.14. 19:56

Öt év alatt közel ötven milliárd forint támogatás

Öt év alatt közel 50 milliárd forintnyi támogatás érkezett Zala vármegyébe a Magyar Falu Program révén – jelentette be szombaton Felsőrajkon Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Falu Program koordinátora a XII. Nemzetközi Térségi Kiállítás és Vásár, Gasztronómiai Seregszemle megnyitóján beszélt erről.

Gyuricza Ferenc

Gyopáros Alpár kormánybiztos beszél a felsőrajki vásár megnyitóján Fotó: Szakony Attila

Elmondta: az ország lakosságának több mint egyharmada, körülbelül 3,3 millió ember el a falvakban, az öt évvel ezelőtt elindított programnak elsősorban ők a kedvezményezettjei. Ez fokozottan érvényes Zalára, az ország legaprófalvasabb bármegyéinek egyikére. Ez a közel 50 milliárd forint forrástömeg nemcsak beruházások, fejlesztések megvalósítását tette lehetővé, de elősegítője volt annak is, hogy olyan falusi közösségek jöjjenek létre, amelyek a vidéki Magyarország jövőjét alapozzák meg.

A rendezvény házigazdája, Vigh László országgyűlési képviselő, aki maga is felsőrajki lakos mindezt azzal egészítette ki, hogy a Magyar Falu Program által biztosított támogatások tulajdonképpen befektetést jelentenek a jövőbe. Ugyancsak köszöntőt mondott a rendezvény megnyitóján Nagy Bálint országgyűlési képviselő, közlekedésért felelős államtitkár, aki a helyi termelők termékeinek vásárlására biztatta a jelenlévőket.

A felsőrajki vásár további részleteiről – benne a Zala vármegyei közéleti vetélkedőről – vasárnap részletesebben is beszámolunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában