Beérett a cefre

2024.09.26. 07:00

Pálinkafőzés Zalában: dúskáltunk a gyümölcsben, de ez még nem jelent feltétlenül jót

Lassan az össze hazai gyümölcs beérik, a termelők ráadásul a tavalyinál sokkal jobb évet tudhatnak magukénak. A pálinkafőzés szezonja is elkezdődött, a szakemberek szintén bizakodóak, de vannak aggályaik, fenntartásaik is.

Gyuricza Ferenc

Völgyi Zoltán pálinkafőző mester mintát vesz a lefőzött pálinkából

Fotó: Gyuricza Ferenc

A Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke, Gazdag Attila kifejezetten jó évre számít pálinkafőzés tekintetében. Mint mondja, ez nemcsak jóslás kategória, eddigi főzéseinek eredményei alapján meri állítani. Azon gyümölcsök esetében, amiket optimális időben sikerült leszednie, nemcsak a cukorfok volt magasabb, de nagyon jó zamatot is érzékel. 

pálinkafőzés
Pálinkaszortiment, sok-sok különlegességgel. Vajon az idei pálinkafőzés is hasonló eredménnyel jár?
Fotó: Gyuricza Ferenc

Bőséges gyümölcstermés

- Az egy évvel ezelőtti mennyiséggel összevetve valóban bőséges volt a gyümölcstermés idén, szinte dúskálunk a gyümölcsben, így pálinkafronton is jóra számíthatunk – jelentette ki. – Idén volt például kajszibarack is, ami köztudottan az egyik legnépszerűbb pálinka alapanyag, az tavaly szinte teljesen elfagyott. A mennyiség tekintetében tehát nem lehet gond, a minőségre viszont nagyon oda kellett figyelni. Az időjárási körülmények miatt idén minden nagyon gyorsan történt, sokkal hamarabb érett be a gyümölcs, de gyorsan le is ment a fákról. A pálinkafőzéssel foglalkozóknak egy kicsit úgy kellett most gondolkodniuk, mint a szőlészeknek. Annak érdekében, hogy a sav-cukor háztartás megfelelő legyen, meg kellett találni az optimális időpontot a cefrézés megkezdéséhez.

Szűkülő ügyfélkör

Hasonló véleményen van a bérfőzéssel foglalkozó Völgyi Zoltán is, bár ő kevésbé optimista. Eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az aszályos, rendkívül száraz nyár miatt kisebb most a gyümölcsök cukortartalma. Emiatt a cefrézést illetően változtatni kellett volna a megszokott sémán, de sokan ragaszkodnak az évek alatt jól bevált, megszokott formulához. Völgyi Zoltán szerint ezúttal hűvösebb helyen kellett volna elvégezni a cefrézést, ám hiába javasolta ezt ismerősei körében, nem mindenki fogadta meg tanácsát. Ennek okán véleménye szerint nemcsak a kihozatali számok gyengébbek a megszokottnál – azaz adott mennyiségű cefréből most kevesebb pálinka fő le –, de az aromák, ízek tekintetében is alatta maradunk a megszokott minőségnek. Szerinte emiatt közepes évünk lesz. 

Gazdag Attila, a Pannónia Pálinkakultúra Egyesület elnöke 
Fotó: Gyuricza Ferenc

- Miután időben előbb következett be a gyümölcsérés, a főzést is előbb kezdtük el, már nagyon sokan elhozták cefréjüket, főleg azok, akik kisebb tételekkel rendelkeznek – folytatta a pálinkafőző mester. – Az igazán intenzív beszállítás időszaka azonban még csak most kezdődik. Sajnos, az ügyfélkör évről évre egyre szűkül. Ennek egyrészt demográfiai okai vannak, a környező falvak lakossága gyorsan fogy, számos idősebb korú ismerősöm, megrendelőm hunyt el az utóbbi néhány évben. A fiatalabbak ugyanakkor kevésbé fogyasztanak pálinkát, ők más szeszes italokat részesítenek előnyben, illetve az is tény, hogy sokan dolgoznak közülük külföldön, távol a lakóhelyüktől, így nincs idejük összeszedni a gyümölcsöt.

Gyümölcs nélkül nincs pálinkafőzés

Völgyi Zoltán még egy okot említ: nagyon sok helyen látja azt, hogy az öreg gyümölcsfákat kivágják, s jobb esetben újakat ültetnek, azok viszont – legalábbis egyelőre – kevesebb gyümölcsöt hoznak, de az is gyakori, hogy az udvarokat inkább parkosítják, azaz eltűnnek a gyümölcsfák a lakókörnyezetből. Ez utóbbi jelenség elsősorban ott jellemző, ahol új tulajdonosa lesz az adott ingatlannak. 

- Nálam 100 liter cefre a minimális mennyiség, amit tudok fogadni, az üzem nagysága miatt itt ennél kisebb mennyiséget nem lehet gazdaságosan kifőzni – magyarázza tovább. – Így én jobbára körtével, szilvával, almával, esetleg barackkal találkozom. Körtéből most elég szép mennyiség termett, s volt mindenféle, illetve a szilva is közepesnél jobbnak ígérkezik. Az alma és a birs gyűjtése folyamatban van még, arról egyelőre nem tudok pontos adatokat, kajszibarackot viszont tényleg csak minimális mennyiségben hoztak hozzám.

Szeretünk kísérletezni

Gazdag Attila szintén azt mondja: annak ellenére, hogy egyre több különleges pálinka jelenik meg a kínálatban, még mindig a körte, szilva és a kajszibarack a nyerő triumvirátus, ezen gyümölcsökből főzik a legnagyobb mennyiségben a pálinkát.

- A különleges pálinkák elterjedésének okát én elsősorban abban látom, hogy szeretünk kísérletezni, új alapanyagokat kipróbálni – jegyezte meg – Ezt nagyban elősegíti, hogy a termesztőknél is egyre többféle gyümölcs jelenik meg. Ma már nem nagy kunszt beszerezni fekete berkenyét, ami évekkel ezelőtt még igazi kuriózumnak számított hazánkban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában