Légi felderítés után

2024.09.11. 11:00

Polgárőrök tisztították meg az erdőt a hulladéktól

A söjtöri polgárőr-­egyesület drón segítségével derített fel, majd természetesen fel is számolt két illegális szemétlerakót a falu térségében.

Varga Andor

Az akcióban részt vevő polgárőrök (balról Németh Péter), illetve az összegyűjtött szemét egy része

Fotó: Török Iván

A Söjtöri Polgárőr Egyesület elnöke, Török Iván elmondta: csatlakoztak az országos szövetség programjához, melynek célja, hogy a települések környezetét megtisztítsák az illegálisan elszórt szeméttől.

– A szolgálatok során különös figyelmet fordítottunk a kérdésre, illetve állampolgári jelzéseket is kaptunk például a kispusztai településrészről, a környéken mozgó, gyanús járművekről – mesélte az elnök. – A gyalogos felderítés azonban a falu Bak felőli végében fekvő, erdős területen a magas aljnövényzet miatt nem volt eredményes, ezért volt szükség a technikai segítségre.

Ezt Németh Péter, a Botfai Polgárőr Egyesület elnöke szállította Söjtörre, aki drónjával máskor is végzett már hasonló felderítéseket.

– A kérdéses területen gyorsan, két repülés alatt megtaláltuk az elszórt hulladékot – folytatta Török Iván. – A programban kapott pénzből korábban beszereztünk védő­ruhákat, kesztyűket, csizmákat, zsákokat, polgárőreink ezeket használva fel is számolták a két lerakót.

Az elnök hozzátette: Söjtör térségében és a szőlőhegyen jóval kevesebb az illegálisan elszórt szemét, mint a korábbi években, s ügyelni fognak rá, hogy ez így is maradjon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában