A változások hónapja

2 órája

Zalai rendezvények októberben, amelyek tartalmas kikapcsolódást kínálnak

Búcsúzik a szeptember, amely remek programok egész sorozatát hozta el Zalába. A kínálat azonban az előttünk álló hónapban sem lesz szerényebb, csupán a jellegük változik. A gasztrofesztiválok még tartják magukat, de melléjük lassacskán azok a tematikus rendezvények is felzárkóznak, amelyekre ugyanúgy érdemes odafigyelni, hiszen egész napos tartalmas kikapcsolódást jelenthetnek a családok számára.

Gyuricza Ferenc

Az olaszországi Farra d’Isonzo művészeti együttese

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az ősz a változó természet évszaka, a zöld ruháját színpompás öltözékre cserélő természet mellett a rendezvények is sokszínűségükkel igyekeznek magukhoz csábítani a tartalmas időtöltésre vágyókat. Összeállításunkban öt olyan zalai program szerepel, amelyek mindegyike egészen különleges a maga nemében, válogassunk közülük bátran egyéni preferenciáink tükrében.

rendezvény
Páli Zoltán atya terményszentelést tart a Zalai Murcifesztivál egy korábbi rendezvényén
Forrás: ZH-Archívum / Gyuricza Ferenc

Zalai Murcifesztivál

A szüreti időszak lassan befejeződik, illendő volna tehát azt megünnepelni. E célt szolgálják a szüreti felvonulások, de az a Zalai Murcifesztivál is, amit október 5-én immár huszadik alkalommal rendeznek meg Zalalövő szívében, a Salla Művelődési Központ és Könyvtár épülete előtti területen. A névadó murci a szőlő kipréselt, már erjedésben lévő leve, ami közel sem olyan, mint a must, de még a kiforrt borok zamatát sem nyerte el egészen. A murci átmeneti állapot a szőlő levének e két megtestesülése között, amiből a borászok már tudnak következtetéseket levonni az évjárat minőségét illetően, ezért is tartják fontosnak megkóstolni azt. A Zalai Murcifesztiválon lesz erre lehetősége, de a kialakult hagyományok jegyében a szervezők – a Salla Művelődési Központ és Könyvtár, illetve a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület – emellett kézműves és helyi termék vásárral, színpadi programokkal, illetve gasztronómiai kínálattal is várják az érdeklődőket. Annak érdekében pedig, hogy a jövő évi termés is hasonlóan bőséges legyen, a program ünnepi köszöntőjéhez kapcsolódóan a helybéli plébános, Páli Zoltán atya a terményáldás ceremóniáját is elvégzi.

A murcifesztivál egyik legfőbb különlegességét a meghívott vendégek ajándékműsora adja, Miután a házigazda település, Zalalövő városa egyre szorosabb kapcsolatot ápol az olaszországi Farra d’Isonzo-val, így ők is hoznak magukkal fellépő művészeket, akik még színesebbé teszik az amúgy is gazdag programkínálatot.

Gesztenye a gasztronómiában

A murci után a gesztenye ünnepe következik, erre októberben több zalai település is vállalkozik. Az egyik legsikeresebb kezdeményezés Galambok községé, amelynek közvetlen térségében, a települést övező dombhátakon és zártkerti részeken rengeteg gesztenyefát találhatunk, és ahol néhány év alatt a dél-zalai térség egyik legnagyobb őszi rendezvényévé nőtte ki magát az anno magánkezdeményezés alapján közösségi gesztenyesütésként indult program. Az október 12-én megrendezendő XVI. Galamboki Gesztenyés Nap kínálata hasonló lesz, mint a murcifesztiválé, azaz a katolikus templom kertjében finom ételekkel, kirakodó vásárral, gyermek játszóházzal, kulturális programokkal – benne a Bon-Bon együttes fellépésével – várják az érdeklődőket. Van azonban egy fontos különbség, ezen a rendezvényen a főszerep természetesen a gesztenyéé lesz, annak fogyasztásra alkalmas valamennyi változatával találkozhatunk majd. Sokan mondják, hogy az illatos sült gesztenyénél nincs finomabb, mi azért bátran ajánljuk kóstolásra a gesztenyével töltött sült húsokat, a gesztenyés napra készített süteménykülönlegességeket, no meg az elmaradhatatlan tejszínhabos gesztenyepürét is.

Angyalosi Dániel (balról) és Szabó Tamás galamboki polgármester egy adag sült gesztenyével. A kép hátterében Eigner Tibor és Eignerné Simon Andrea
Forrás: ZH-Archívum / Gyuricza Ferenc

Nagyanyáink éléskamráinak kincsei

Október 12-én rendezi meg a helyi civil szervezetekkel karöltve Nagykanizsa miklósfai városrészének közössége a II. Miklósfai Lekvármustrát, amely ugyancsak nagyszerű gasztrokulturális rendezvénynek ígérkezik. A szervezők egy évvel ezelőtt gondoltak egy merészet, s bebizonyították, hogy gyümölcsből nemcsak pálinkát, de ízletes lekvárokat készíthetünk. Hogy nem ők találták fel a spanyolviaszt? Ez valóban így van, hiszen nagyanyáink éléskamráinak polcai egykor roskadoztak a gyümölcslekvárokkal teli üvegektől, amelyek aztán egész évre fontos alapanyagává váltak a sütésnek. Gyümölcs ma is van – a termelők szerint ez évben különösen dúskálunk benne –, talán a lekvárfőzés tudása sem került feledésbe, így a Lekvármustra egyrészt remek alkalom arra, hogy szakértőkkel is megkóstoltassuk az általunk főzötteket, vagy mi magunk ízleljünk meg olyan különlegességeket, amelyek elkészítését a magyar háziasszonyok (és urak) határtalanul gazdag fantáziájának köszönhetjük.

Lekvárfőzéshez bőven termett gyümölcs ebben az évben
Forrás: hiros.hu

Futóverseny minden korosztálynak

Október persze a gasztrofesztiválok mellett is kínál izgalmas programokat, ebben a hónapban rendezi meg a 2007-ben alapított Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók Sportegyesülete a térség egyik legnagyobb tömegsport eseményét, a XVI. Szaggasd az aszfaltot! Sipos Ferenc emlékversenyt. Az október 13-i futóverseny ezúttal a jól megszokott útvonalon, a Bagod és Zalalövő közötti kerékpárúton zajlik, három, tíz és 21 kilométeres távokon. A rendezvény célja, hogy már az óvodás korú gyermekektől akár a hatvanas-hetvenes éveiben járó korosztályok tagjaiig bezárólag minden generáció körében népszerűsítse a futást és a közösségi sportolást. A szervezők emellett lehetőséget kínálnak a szabadidős sport kedvelői számára, hogy megméressék magukat a különböző távokon, tisztában legyenek fizikai korlátaik határaival.

A bagodi futóverseny a térség egyik legnagyobb tömegsport rendezvénye
Forrás: ZH-Archívum

Rendezvények halloween ünnepén

Az utóbbi évtizedekben a Valentin nap mellett talán az ősi kelta hagyományokon alapuló halloween ünnephez kapcsolódó szokások, illetve azok külső megjelenési formái vertek leginkább gyökeret az angolszász tradíciók közül hazánkban.

A kelták hiedelemvilága szerint október 31-én egyetlen éjszaka erejéig visszatérnek a holtak szellemei a Földre, hogy ott találkozzanak a még élőkkel. Miután ezek a szellemek akár be is költözhetnek az élők testébe, azért az angolszász országokban úgy kezdtek el védekezni ellenük az emberek, hogy álarcot, maszkot húztak, bízva abban, hogy így nem ismerik fel őket, de a házaik tornácaira, ablakaiba, illetve a kerítéseire kihelyezett, rémisztő formára faragott, világító töklámpásokkal is igyekeztek távol tartani az ártó szándékú, gonosz szellemeket. Ebből az ősi hiedelemvilágból alakult ki a halloween-járás szokása, amikor jelmezbe öltözött gyerekek cukorkáért vagy más édességért kopogtatnak be a házakhoz, de számos helyen ma már inkább jelmezes bulik emlékeztetnek már csak a szokásra. A töklámpás faragása azonban továbbra is megmaradt, s hazánkban is egyre több helyen találkozhatunk vele.

 töklámpás faragása a régi kelta hiedelemvilághoz vezethető vissza
Forrás: ZH-Archívum

Zalakaroson idén több mint egy héten át, október 26-tól november 3-ig tartanak a halloween-naphoz kapcsolódó rendezvények, amelyek célja, hogy a helyi lakosok mellett a fürdővendégek számára is kínáljanak elfoglaltságot, élményt. A Karos Korzón bő egy héten keresztül olyan családi programok várják a kikapcsolódásra vágyókat, amelyek kicsiket és nagyokat egyaránt képesek lekötni. Lesznek élménynapok élő zenés programokkal, halloween kölyökdiszkóval, jelmezversennyel, tökös kézműves vásárral, és persze tökfaragó versennyel is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában