Tizenegyedszer találkoztak a zalaegerszegi ruhagyár volt dolgozói

Először 2013-ban, a hajdan Közép-Európa egyik legkorszerűbb könnyűipari üzemének számító ZA-KO felszámolásának 10. évfordulóját megsiratni Simon Lívia, volt normatechnikus lakásán gyűltek össze a közvetlen munkatársak, s annyira jól érezték magukat újra együtt, hogy azóta minden évben találkozóra hívják volt kollégáikat.

- Hagyományosan, hogy mindenki eszerint szervezhesse a programját, szeptember első szombatja a ruhagyári találkozó időpontja. Folyamatosan, ahogy hírül vették, egyre többen jelezték, hogy szívesen jönnének, így mára a kezdeti 15 fős létszám megtízszereződött, mi pedig örömmel látunk mindenkit - fogalmazott a szervezés munkáját azóta is magára vállaló Simon Lívia, aki amúgy 1963-ban ipari tanulóként ült először varrógép mellé a gyárban, s norma-technikusként a végnapjáig kitartott mellette.

A szomorkodás azóta emlékezéssé szelídült, eleinte csak beszélgettek, öt éve már zenészt is fogadtak - igaz, "családon belül", hiszen Sinka Norbert a testvérével együtt édesanyja jogán a ruhagyári mikulás ünnepségek rendszeres vendége volt. A terített asztal, a közös vacsora, a zene és a tánc mellett tavaly a ruhagyár épületében folyó építkezést: a földszinten az üzletek, az emeleteken a loftlakások kialakítását is megtekinthették.

- Az idén a "gyárlátogatást" a munkálatok jelenlegi állása miatt kicsit későbbre kellett halasztanunk. Novemberben egyeztetünk majd az építőkkel, megállapodunk egy új időpontban, s amolyan póttalálkozón megnézzük, mi lett a volt munkahelyünkből - tájékoztatta köszöntőjében az egybegyűlteken Simon Lívia. A rendezvény fényét, mint anno a gyár fénykorában is gyakran megtette, Borbély Istvánné, Zsuzsa, aki az üzem első szakmunkásképző osztályában kezdte ruhagyáros pályafutását, szavalással, ezúttal Móra Magda: Az út felén túl című költeményének elmondásával emelte, emlékeztetve rá, hogy hajdan könyvtár; olvasókör; irodalmi színpad; színjátszó kör; népdalkör is színesítette az üzem közösségi életét.

A találkozóra, miként szinte minden alkalommal, az idén is Zalaegerszegre utazott Daniel Tison, a ZA-KO egykori francia partnere, a Biedermann volt képviselője. Szinte mindenkivel kezet rázott, s mi is megragadtuk az alkalmat, és Rudas Ferencné Erika, aki anno is gyakran tolmácsolt mellette, segítségével a maradandó ruhagyári emlékeiről kérdeztük.

Talán azért is esett rá a Biedermann vezérkarának a választása, mert Daniel Tison édesanyja magyar származású volt, igaz, csak 3 éves koráig élt Magyarországon. Francia édesapja férfiszabó szakmáját Daniel is folytatta, tanulmányainak, szorgalmának és rátermettségének köszönhetően gyárigazgató is volt. A Biedermann cég képviselőjeként 1985-86-ban érkezett a Zalaegerszegi Ruhagyárba, s az akkori legmaradandóbb élménye - a rengeteg munka mellett - a sok sírás volt, úgy a saját, mint a családja részéről, hiszen, felesége és 3 lánya maradt Franciaországban. Szerencsére magyar kollégái között hamar barátokra lelt, akik segítségére voltak. Tapasztalatai szerint a magyar ruhagyári alkalmazottak tisztességesen, becsületesen, korrekten dolgoztak. Ha valami "probléma" adódott, megvédte őket még a Biedermann vezetőivel szemben is. Egy idő után, jegyezte meg, több magyar barátja volt, mint francia.

- Egy cigányasszony azt jósolta nekem, hogy végül visszatérek a gyökereimhez. Úgy látszik igaza lesz - mondta búcsúzóul Daniel Tison, aki már tervezgette, hogy jövő szeptemberben is Magyarország felé veszi az útját.

A ruhagyári találkozó szokás szerint a kerek évfordulósok köszöntésével, közös vacsorával, baráti beszélgetéssel, majd tánccal folytatódott