Térségi híreink röviden

2 órája

Új épületszárny a Mindszenty-iskolában, emléktábla Lantos Ferenc tiszteletére, már kóstolható a Balaton sütije

Mozsár Eszter

Az átadási ünnepségen Francoise Debeaupte rendfőnök valamennyi közreműködőnek köszönet mondott a beruházásáért

Fotó: Seres Peter

Új épületszárny: benne énekterem, médiaterem és lelkészlakás
A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium udvarán átadási ünnepségre gyűltek össze pénteken. Elkészült ugyanis a francia Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend fenntartásában működő, zalaegerszegi székhelyű intézmény 360 négyzetméteres új épületszárnya. A beruházás költségét a rend állta. Az új épületben kapott helyet a gazdasági iroda, az irattár, az új énekterem, a médiaterem, a lelkészlakás és egy tanterem a lelkészi programokhoz. Legfőbb céljuk az, hogy az idejáró 830 fiatal testben, lélekben és elmében egyaránt fejlődjön, hangsúlyozta Francoise Debeaupte rendfőnök. A Minszenty-iskola a város legnagyobb oktatási intézménye, és mostanra a legszebb is. Egy olyan intézmény, amely őrzi a hagyományokat és értékeket, fontosnak tartja azok átadását, ugyanakkor a modern kor infrastrukturális kihívásainak is meg tud felelni, emelte ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. Vigh László országgyűlési képviselő úgy vélekedett, hogy a Mindszenty-iskola a maga lelkiségével és identitástudatával, a gyerekek nevelésére irányuló figyelmével a keresztény oktatás oázisa. Az ünnepség végén Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök áldotta meg az új épületszárnyat.

Emléktáblát avattak dr. Lantos Ferenc Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész tiszteletére 
A kanizsaiak retinájába már beleégett, de a városba érkező látogatók, turisták sem feledik a Hevesi Sándor Művelődési Központ impozáns épületét. A homlokzat megálmodója dr. Lantos Ferenc Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész volt, akinek tiszteletére szerdán avattak emléktáblát az intézmény bejáratánál. Az emléktábla avatásán részt vett Balogh László polgármester, aki úgy fogalmazott: Lantos Ferenc a 20. századi magyar konstruktív szemléletű képzőművészet egyik legnagyobb hatású alkotója, aki kerülte a múló divatirányzatokhoz való kötődést, mert a tökéletest keresve nem hozzáadni akart, bonyolítani, hanem leásni a természetet működtető rend forrásához. Az emléktábla állítását két keszthelyi magánszemély, dr. Fördős Péter és Fördős Tamás kezdeményezte, akik elhivatottak Lantos Ferenc munkásságának megismertetésében, korábban már több helyen kezdeményeztek a kanizsaihoz hasonló emléktábla-avatást.

Balaton sütije: a Zalában született csúcsdesszertben összeolvad az Othello szőlő, a málna és a szeder íze
Már dübörög az 1000 indok az őszi Balaton mellett című, utazásra csábító kampány. Ennek részeként mutatta be a VisitBalaton365 és a Magyar Cukrász Ipartestület a Balaton sütijét, a Segreto di Otello névre keresztelt édes kísértést, amely egyelőre nyolc helyszínen, köztük négy zalai városban – Keszthelyen, Hévízen, Zalakaroson és Zalaegerszegen – kóstolható. A például kék színével küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az Othello szőlő, a szeder, a málna, de az ízvadászok a mandula és a mogyoró zamatát is felfedezhetik. A Balaton sütije azért született, hogy e tájat minél többféle módon: most már édességként is felfedezzék az utazók.

Közmeghallgatás: mi történt Lentiben?
A város gazdasági, pénzügyi, szociális helyzetéről, valamint a megvalósult és tervezett beruházásokról hallhattak tájékoztatót az érdeklődők múlt héten. Az éves közmeghallgatás csekély érdeklődés mellett zajlott le, Horváth László polgármester számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben mi történt Lentiben. A város vezetője a közmeghallgatás kezdetén a település pénzügyi helyzetét vázolva elmondta, hogy az idei költségvetés főösszege mintegy 4,5 milliárd forint, az adóbevételek a tervezetteknek megfelelően alakulnak. Az önkormányzat idén is megőrizte működőképességét, az intézmények fenntartása biztosított. Az adósságszolgálat törlesztése folyamatos. A fejlesztési célokról szólva arról tájékoztatott a polgármester, hogy a TOP Plusz pályázat keretében több mint 2 milliárd forintból terveznek út-, járda- és parkolófelújítást, -építést. A TOP Plusz fenntartható városfejlesztés programban összesen mintegy 8 milliárd forint kerül Lentibe. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában