Idősek hónapja Zalaegerszegen

2024.09.17. 18:32

Világnapok, Szenior Akadémia és haditorna a rendezvények sorában

Az idősek hónapja idén szeptember 19-től október 29-ig kínál programokat a nyugdíjas korosztály számára Zalaegerszegen. A rendezvénysorozat keretében szervezik meg a Szenior Akadémiát. Az ismeretek átadása mellett most is lesznek olyan események, amelyeken a mozgásra helyezik a hangsúlyt, hangzott el kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Antal Lívia

Zalaegerszegen szeptember 19-től október 29-ig rendezik meg az idősek hónapját. A sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán és dr. Kocsis Gyula

Fotó: Pezzetta Umberto

2012-ben a város idősügyi koncepciója elfogadása után határozták el, hogy a megbecsülés jeleként nem csupán az idősek október elsejei világnapját ünneplik meg. A kezdeti idősek hetét felváltotta az idősek hónapja, amely idén is hosszabb, mint egy hónap. Erről Balaicz Zoltán polgármester, a város idősügyi tanácsának elnöke beszélt. Kiemelte, hogy a nyitó rendezvény és a záróünnepség között egymást érik majd a különböző programok, a városrészeket is érintve, amelyek tartalmas kikapcsolódást ígérnek az időseknek. Odafigyelés és gondoskodás, e két szó jellemzi legjobban azt a tenni akarást, amelyért előbb a megyei, majd országos szinten érdemelte ki Zalaegerszeg az idősbarát önkormányzat címet. Gratulált ahhoz, hogy dr. Kocsis Gyulát, a város idősügyi tanácsának elnökét, idén ismét megválasztották a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetség alelnökévé. 

Hat héten át mozgással, tudással az aktív időskorért

Dr. Kocsis Gyula az elhangzottakhoz pedig azt tette hozzá, hogy Balaicz Zoltán méltán érdemelte ki az idősbarát polgármester címet. Mint mondta, idén is nagy hangsúlyt fektetnek a mozgásra, a tudásra. Szeptember 19-én mindjárt egy ilyen programmal kezdődik a rendezvénysorozat a Keresztury VMK-ban. Az Alzheimer, a szív, a gyaloglás világnapja, továbbá a tekerj a szívedért túrának, a haditornának és a sportvetélkedőnek is szintén a mozgás lesz az alapja. Október elsején az idősek világnapját ünneplik, október 10-én a nyugdíjas pedagógusokat köszöntik, október 3-án a Szenior Akadémia első tanítási napját tartják. Október 25-én lesz a zalai idősügyi tanácsok konferenciája, október 29-én pedig záróünnepséggel pedig köszönnek el a rendezvénysorozattól.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában