Irodalmi hajlékok a Balatonnál a diktatúra idején

Illyés Gyula Tihanyban írta meg számos helyi vonatkozású költeményét, de az Egy mondat a zsarnokságról című versét is. Jankovich Ferenc badacsonytördemici szőlőjében időzött sokat, 1954-ben megjelent Szántód partjainál című kötete szintén helyi ihletésű. Képes Géza Szántódon írta 1952-53-ban a Vajúdó világ és a Balatoni dalok című kötetét. Szabó Lőrinc Balatonbogláron kezdett bele A huszonhatodik év szonettjeibe. Szabó Lőrinc járt még Tihanyban (Illyés Gyulánál), Füreden (Lipták Gábornál) és Ábrahámhegyen (Bernáth Aurélnál) is, de sokszor talált megnyugvást Balatonföldvár partjainál.

Takáts Gyula 1953-ban vásárolta meg becehegyi villáját, vagy ahogyan ő nevezte: „remete Gyulának költői ketrecét”. Takáts kötődése a tóhoz korábbra nyúlik, hiszen somogyi alkotóként és fonyódi nyaralótulajdonosként már számos balatoni vonatkozású alkotása volt. A becehegyi magaslat azonban a hegy, a víz és a bor hármasával Takáts Gyula számára írói műhellyé vált, ahol sok-sok költőbarátját vendégül látta. 1981-től Takáts költőtársaival indította el a Fonyódi Helikont, amely több mint húsz éven keresztül fogta össze a dunántúli költőkön kívül a határon túliakat is befogadta a betiltottakat egyaránt.

A Balaton és az irodalom 1945 utáni kapcsolatából nem hagyható ki az egyfajta kulturális központként, állami támogatással működő egykori Esterházy-kastély, azaz a Szigligeti Alkotóház, amelyet 1952-től az Irodalmi alap működtetett. Mindenki megfordult itt: Fekete István, Nagy László, Pilinszky János, Juhász Ferenc, Örkény István, Weöres Sándor, Zelk Zoltán. Többen közülük balatoni vonatkozású versekkel, sorokkal örökítették meg szigligeti tartózkodásuk.

Hasonló találkozási pontnak számított a füredi Lipták-ház is. Szinte az egész magyar írótársadalom megfordult ott, természetesen a korszak besúgói is, akik jelentéseket gyártottak az ott zajló rendkívül színes kulturális életről. Sok feljegyzés, visszaemlékezés és természetesen maga a házigazda, Lipták, Nyitott kapu című visszaemlékező könyve is pontosan rögzítette e jó hangulatú találkozókat. Palotai Erzsi így jellemezte a házat: „A régi irodalmi szalonokkal ellentétben itt nem hívják meg a vendégeket, azok maguktól jelentkeznek, vagy egyszerűen csak beállítanak – van, aki összecsukható vaságyát is magával hozza, s miután órákon át hallgatott verseket, csodálta »a nyelv díszeinek és esélyeinek tiszta rendszerét«, a szomszéd szobában felállítja vaságyát, magára teríti felöltőjét, és lefekszik aludni… A költők »a világ ismeretlen törvényhozói«, örömest járnak a Lipták-házba, állandó lelki készenlétre találnak ott.

A legösszetettebb és legsajátosabb világ teremtődött meg ebben az időszakban a Balaton vidékén. Egyfelől két különböző kultúra, életforma találkozott a térségben. A Nyugat és Kelet találkozásaiból sajátos formációk születnek. Emellett a térségnek új jelentéstartalma született a művészek számára: a Balaton mint menedék és visszavonulási lehetőség. A közös pont, írók, filmrendezők, színészek, festőművészek, szobrászok közt 1945 után a Balaton lett. Egy olyan végtelen tér a vasfüggöny által elzárt országban, amely oldotta elszigeteltségük, ihletet adott, barátságokat hozott és értékes alkotásokat eredményezett. Mindenképp a magyar kultúrtörténet fontos részét képezi ennek az időszaknak a tavi vetülete, ahol egy egyedülálló hálózat is kialakult a művészvilágban, ahol a Balaton-szeretet akár különböző világnézetű alkotókat is egyesített, közös nevezőre.

Kovács Emőke