A Tisza parti városhoz több szállal kötődött az együttes névadója, Farkas Ferenc

2 órája

Villámcsődületekkel emlékeztek meg Farkas Ferencről

A zene világnapjához kapcsolódóan nemrégiben a nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes koncerteket adott Szegeden több helyszínen. A Tisza parti városhoz több szállal kötődött az együttes névadója, Farkas Ferenc, akiről villámcsődületekkel emlékeztek meg.

Benedek Bálint

A szegedi Új Zsinagógában is nagy sikert aratott az énekegyüttes, akik Farkas Ferenc útját járták Fotók: ZH

Baráth Yvette karnagy a fellépésekről szólva elmondta: Szegeden és Makón megható pillanatokat éltek át, reméli, hogy különleges villámcsődületükkel felejthetetlen élményeket nyújtottak. Előbb a Szegedi Dómban énekeltek, majd a Szegedi Nemzeti Színház impozáns falai között a névadójuk műveit adták elő. Aztán az impozáns Új Zsinagógában zárták koncert körútjukat, melynek eredményeképpen meghívást kaptak egy 2025-ös hangversenyre. Farkas Ferenc szellemisége végigkísérte a társaságot, s nemcsak rá, hanem a Szegedhez kötődő tanítványaira és zenésztársaira is emlékeztek.

A színházban is fellépett a nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes
Fotó: ZH

Nagy Szabina, az együttes tagja a Farkas Ferenchez kapcsolódó érdekességekről beszélt.

Farkas Ferenc nyomában

– Érkezésünkkor megcsodáltuk a Kass család egykori birtokában lévő Kass Vigadót – mondta. – Kass János számos Farkas mű kottáját illusztrálta. Farkas Ferenc több zeneműve is kötődik Szegedhez, például a Csinom Palkó című daljáték, amelyet 1960-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattak be, Farkas vezényletével. Szeged kulturális életében fontos szerepet játszott Vaszy Viktor zeneszerző és karmester, aki Farkas Ferenc jó barátja volt a Zeneakadémiáról. Közösen írtak több filmzenét is, és amikor Vaszy a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója lett, meghívta Farkas Ferencet, aki ott karigazgatóként is dolgozott. Később, Vaszy Viktor Szegedre kerülése után, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Nemzeti Színház előadásain is sok Farkas-művet vezényelt, többek között A bűvös szekrény című operát.

Lőw Lipót Nagykanizsán is szolgált

Baráth Yvette karnagy hozzátette: Farkas tanítványa, Durkó Zsolt Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző szülőházát is meglátogatták, aki mesteréhez hasonlóan Rómában tökéletesítette tudását. Érdekes egybeesés, hogy Durkó ottani mestere, Goffredo Petrassi, Farkas római tanárának, Ottorino Respighinek volt tanítványa és utóda. Az Új Zsinagógában Lőw Lipót rabbi emlékére is megemlékezett a nagykanizsai csapat, aki 1841 és 1846 között a nagykanizsai zsinagógában szolgált, majd 1850-től haláláig a szegedi zsinagóga főrabbija volt.

– Bár Nagykanizsa és Szeged kilométerben távol esnek egymástól, a zenei hidak még mindig összekötik őket – zárta gondolatait Baráth Yvette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában