Októberi fürdőzés Siófoknál: nyakig a vízben is őszinte volt a mosolyuk

Nyakig merült a 12 fokos Balatonba egy népes siófoki társaság. A jéghideg vízben is őszinte volt a mosolyuk, és partra lépve mindannyian azt mondták: a késő őszi fürdőzésnek egyetlen percét sem bánják.

Zaol.hu

Októberi fürdőzés a Balatonban

Forrás: sonline

A Sonline közlése szerint a Balaton vize hideg, de a siófoki társaságot ez nem tartotta vissza a fürdőzéstől. Szerdán tucatnyi bátor lélek gyűlt össze a parton, hogy megmutassák, 12 fokos vízben is lehet szívből nevetni, még ha az első néhány másodpercben nem is őszinte a mosoly.

Bóta Attila, az esemény főszervezője elmondta: a csoport nagy részének nem volt újdonság a hideg víz, jó ideje tudatosan, felelősséggel ismerkednek a hidegvizes merülésekkel, úszásokkal. – Hasonló érdeklődési körű emberek vagyunk, akik együtt élvezik a hideg vizes merülések jótékony hatásait, mert sokkal biztonságosabb dolog együtt merülni, mint külön-külön. A programjainkon mindenki egyéni kockázatvállalás mellett, a saját felelősségére vehet részt – mondta a szervező.

A hideg víz kedvelőinek közössége gyorsan nőtt: néhány hét alatt már közel százan csatlakoztak a Facebook-csoportjukhoz. Most tucatnyian döntöttek úgy, hogy belemerülnek a 12 fokos Balatonba. 

– Az első alkalommal az Újhelyi strandnál próbálkoztunk, de ott nehéz volt a köveken bejutni a vízbe – mondta Bóta Attila. – Most az Ezüstparton az Arany János utcánál egy csónakleeresztő rámpánál merültünk, ahol sokkal könnyebb és biztonságosabb volt bemenni a Balatonba. Volt, aki csak 1-2 percre merészkedett be, mások hosszabb időre.   

– Ez a résztvevők számára nem verseny. Nem az a lényeg, ki meddig bírja, hanem hogy jól érezzük magukat, és közben egy kis edzést is kapjon a testünk – hangsúlyozták.

A fürdőzés utáni következő nagy kihívás: felmelegedni!  – A lényeg, hogy merülés után gyors törölközés, száraz ruha felvétele után mindenképpen mozogjunk, tornázzunk, kocogjunk elősegítve testünk természetes visszamelegedését– magyarázta Attila.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában