Harminc éve Zala vármegye kulturális térképének megbecsült tagjai

2 órája

Orff Ütőegyüttes: jubileumi előadására készül az ütős társaság – videó

Xilofon, vibrafon, marimbafon, dob, zongora, gitár és különböző effekthangszerek. Ezeket mind használja a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI falai között 30 évvel ezelőtt született Orff Ütőegyüttes. Az összetartó nagy család tagjai október 5-én (szombat) 17 órától a HSMK színháztermében adnak koncertet.

Benedek Bálint

Az Orff Ütőegyüttes egyik "ütős" csapata Fekete Melinda Zsófia vezetésével már alig várja, hogy fellépjen október 5-én, szombaton 17 órakor a HSMK színpadán

Fotó: Szakony Attila

Túlzás nélkül állíthatjuk: a Zalai Hírlap a kezdetektől az Orff-család megbecsült tagja. Bár soha nem keltettük életre egyik hangszert sem, sőt a varázspálcákkal sem ütöttük a xilofon rózsafáit, viszont tudósítottunk minden megmozdulásukról. Szakony Attila fotós kollégánk 1994-ben, az Orff Ütőegyüttes alapításakor lefényképezte az akkor még szárnyaikat bontogató fiatalokat. Az újságírók pedig felváltva jártak a zeneiskolai próbákra, hiszen az együttes alapítója, Bücs Angéla tanárnő, művészeti vezető igazán kellemes társaságnak bizonyult. Saját tapasztalatból mondom: az interjúk gyakran újabb és újabb irányt vettek, nem számított, ha kicsit eltértünk a tárgytól. Amíg a gyerekek szorgalmasan gyakoroltak, mi bő két órája beszélgettünk a zeneiskola udvarán. "Tudják a dolgukat és ügyesek" – legyintett Angéla néni.

Orff Ütőegyüttes:
Próbál az Orff Ütőegyüttes. Táncolnak a varázspálcák a rózsafákon, a hangot minden nagykanizsai kultúrakedvelő ismeri és szereti
Fotó: Szakony Attila

Az Orff-módszerből Orff Ütőegyüttes lett

No persze a háttérben, a színfalak mögött a fellépések előtt ez korántsem volt így, éppen Angéla néni volt az, aki olykor jobban izgult, mint maguk a gyerekek. Az egyébként végtelenül szerény Bücs Angéla már hét éve nyugdíjba vonult. Most, amikor az Orff Ütőegyüttes 30 éves jubileumra készülő cikke kapcsán felhívtam telefonon, csak annyit kérdezett: Miért mindig engem? Majd úgy folytatta: Erdélyből érkezett Nagykanizsára és a helyi zeneiskolában kezdett el dolgozni, mint szolfézs- és zongoratanár. Az akkori igazgató, az azóta nyugdíjas Baráth Zoltán érdeklődött, van-e olyan másodhangszer, amin játszik még. Ez volt a xilofon. Aztán továbbképzésre küldte a fővárosba, ahol az Orff-módszert tanították, ami leegyszerűsítve a muzsika, a beszéd és a mozgás együttes ötvözése a zenepedagógiában. 

Zalai Prima Díjat is kaptak

– Az ott tanultakat a szolfézscsoport néhány lelkes tagjával a gyakorlatban is kipróbáltam faxilofonokon – mondta. – Az első tapogatózó koncertet megannyi külföldi fellépés, hazai seregszemle, keszthelyi Helikon-minősítések, számos elismerés és díjeső követte. Mind közül a legértékesebb a 2011-ben elnyert Zalai Prima Díj volt, mely többek között azt is megmutatta, hogy a nagykanizsai fiatalok a vármegyei művészeti élet kiemelkedő részei lettek.

Fúvós tanár lett az ütősök művészeti vezetője

S akkor, ahogy az előbb említettük, Angéla néni a háttérbe vonult pihenni. Az Orff Ütőegyüttes korosztályai viszont nem maradhattak vezető nélkül. Próbálkoztak különféle, más hangszereken játszó tanárokkal, akik sehogy sem éreztek rá az ízére. Ekkor érkezett Baráth Adrien, a zeneiskola jelenlegi igazgatójának egykori tanítványa, Fekete Melinda Zsófia szaxofonnal. A fúvós is messze volt az ütősöktől, de Adrien kivételes ráhatásával meggyőzte a fiatal muzsikust, hogy csatlakozzon az új kihíváshoz. Melinda Zsófia egy nyári Orff-tábor alkalmával találkozott először a csapatokkal, amelyekkel szinte az első pillanattól kezdve kialakult egy kapocs, ami azóta is tart. Sőt láthatóan megszerette azt a közeget, hatással volt rá és akarta fejleszteni magát.

Az új kihívásról, a kezdetekről és a szombati koncertről már Fekete Melinda Zsófia beszélt, akivel épp azon a padon telepedtünk le a zeneiskola udvarán, ahol egykor Angéla nénivel készítettük az interjúkat.

Fekete Melinda Zsófia (balról) sokat tanult a hangszerekről és a gyerekektől, mára élete egyik legszebb időszakaként éli meg az Orff Ütőegyüttes élén a mindennapokat
Fotó: Szakony Attila

Jó pár átirat a papírkosárban végezte

– Még az előző munkahelyemen dolgoztam, mikor Adrien behívott a zeneiskolába és elmondta, milyen jó lenne, ha átvenném az ütőegyüttes vezetését – emlékezett vissza a kezdetekre. – Ültem vele szemben és persze rábólintottam februárban. Eltelt fél év, és jött az a júliusi nyári tábor. A foglalkozás végén otthon az ágyam szélén ülve tudatosodott bennem, hogy mit is vállaltam el. Csupa olyan hangszer, ami között egyetlen fúvós sincs, vagyis tódultak a kihívások. Az első évben megtanultam mindegyiken játszani, külön zenetanárhoz jártam, a hitelességem megőrzése érdekében beleástam magam az Orff-módszer lényegébe. A második évemet töltöttem a fiatalokkal, amikor egyáltalán el mertem kezdeni új hangszereléseket írni, dalok átdolgozásait az ütőegyüttesnek. A tanulási folyamat közben jó pár darab a papírkosárban végezte, de talán ez is hozzátartozott ahhoz, hogy ne adjam fel.

A gyerektől kapott energiát Fekete Melinda Zsófia

Melinda Zsófia utólag nem bánja, hogy így alakult, ugyanis egyedül járta végig az útját. Persze ott voltak mellette a gyerekek, a tanítványok, aki szerencsére megértették és biztatták. Kiálltak érte és mellette, ami újabb energiát adott a művészeti vezetőnek.

Az orffosok családjába jó tartozni

– Otthonra találtam az Orff Ütőegyüttesben, plusz színfoltja lett az életemnek, a hivatásomnak – mosolygott. – Nagykanizsa kultúrakedvelő közönsége töretlenül kiáll a csapat mellett. A fiatalok arcán minden siker után látszik, hogy ez a közösség összetartja őket és bizony büszkék is lehetnek magukra, hiszen egymást erősítve nyitottak az újabb feladatokra. Érdekes arra is visszagondolni, hogy ez a különleges kohézió az orffosoknál már a kezdetek óta jelen van. A szombati koncert előtti próbákon tudatosult bennem az érzés, hogy azokkal is azonnal megtaláltuk a közös hangot, akikkel soha nem játszottunk együtt. Ráadásul, akik Angéla néninél kezdtek, ők nálam 4-5 évvel idősebbek.

Megannyi meglepetéssel készülnek

A zenekarvezető szerint a szombati, várhatóan közel kétórás koncert számos meglepetést tartogat a publikumnak. Nyilvánvalóan Fekete Melinda Zsófia részleteket nem szeretett volna elárulni. Viszont örömmel töltötte el, hogy azok sem felejtették el az ütőpálca használatát, akik évek óta nem vették a kezükbe azt. Az persze nem titok, hogy a saját korábbi tanítványai is visszatérnek a 30 éves jubileumi fellépésre, akik ugyancsak leszegett fejjel, szorgalmasan készültek és gyorsan tanultak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában