„Így leszek teljes, szíves szívtelenül...” – A Csokonai Társaság A szív című tanulmánykötetéről

Hogy a 2017-es év vezérszava a SZÍV lett a társaság számára, s eköré gyűjtötték a rangos előadói névsort, az természetes. Nem mintha más években nélkülözni tudnánk a szívünket.

A tavalyi konferencia előadásait bizonyára sokan újraolvassák majd. A Hévíz város mecenatúráját élvező társaság működésének egyik fontos titka ugyanis, hogy tagjai közül mindig olyanok tartanak előadást, s rendezik kötetbe mondandójukat, akik a hagyományos, akadémikus alaposságú kutatómunka után élvezetes, mondhatni szórakoztató stílusban, koriózumszámba menő tényanyaggal, s annak körbejárásával lepik meg a hallgatóságot és azután az olvasókat. Azoknak főként, akik nem lehetettek jelen az irodalom, a kultúra és a művészet értelmét szelíden de határozottan megvilágító tanácskozáson.

A szív című kötet Bence Lajos már idézett versével ad alaphangot, majd a társaság elnöke, Tar Ferenc foglalja össze a könyv tartalmát, majd Zalán Tibor költeménye figyelmeztet: „Mindenki egyedül vérzik”. A társaság szomorú kötelessége, hogy abban az esztendőben elhunyt tagjairól megemlékezik. Ezúttal a magyar irodalom meghatározó egyénisége, az Erdélyben alkotó Kántor Lajos 2017-ben lezáródott életművét tekintette át pályatársa, földije, Gálfalvi György: „Eget tartó ember volt. Sorsunk, a kisebbségi sors, nemcsak igényli, meg is teremti az ilyen embereket...”. Határon túlról, de a szívbéli dolgairól ad számot a vajdasági író, Tari István. András Sándor, az emigrációból huszonéve hazatelepült, immár Balaton-felvidéki író egyebek közt azt boncolgatja, vajon az aztékok miért vágták ki legyőzötteik szívét, még dobogva.

Prózaibbnak éppcsak nevezhető vizekre jutva olvashatjuk a balatonfüredi szívkórház történetét Veress Gábortól, Farkas Ágnes kézilabdázó sorait a sportszívről. Az irodalom szereplői is sorra kerülnek: Arany János Toldija, Márai Sándor és Isabella di Morra költészete, Slachta Etelka naplója, Barabás Miklós nemrég beazonosított női portréja adott muníciót a a társaság előadóinak, szerzőinek. Kardos. Gy. József, Gyarmati György, Varga Szabina, Katona Csaba, Basics Beatrix osztja meg tudását az olvasóval, azon a nyelven, amelynek a befogadása igazán kellemes olvasmánnyal kecsegtet a novemberi estéken.

Ha felemeljük a tekintetünket a karcsú könyv lapjairól, hogy időt hagyjunk az olvasottak hatásának, egészen biztosan megtesszük, amikor Kardos Ferenc esszéjének a végére érünk. A szeretet és a szeretetlenség a magyar nyelvű cigány irodalomban című tanulmány tudniillik egyáltalán nemcsak a cigányok ebbéli szomorúságát, néma kiáltását, számtalanszor egészen rossz tanácsot adó sérelmeit sorjázza. A piros labda, a piros madár, ahogy a cigány irodalom metafórája a szívet, illetve a szeretetet jelzi, nemcsak számukra gurul, avagy repül gyakorta messze, a melankólikus piros alkony nemcsak őket gyötri. Az önéletírás jellegű szépprózában a szegénység és az iskoláztatással járó életformaváltás egyszerre szép és rossz emlékként idéződik a cigány írók, költők számára,írja a szerző. A cigány alkotóknak ráadásul azzal is szembe kell názniük, hogy a közösség nem nézi jó szemmel az értelmiséggé válást, ekképp elveszítik az övéik szeretetét, hiszen a hagyományaikkal kerülnek szembe. Kardos Ferenc olyan témakörhöz nyúlt, amely további vizsgálódást érdemel. A Csokonai-társaság érzékenysége a garancia arra, hogy az értő folytatásban reménykedhessünk.