Bognár Tibor amatőr alkotó több munkája is szülőfaluját díszíti

Rendezett porta és családi ház várt minket a háromszáz fős kis zalai faluban. A házigazda a kerti munkákat fejezte be éppen. Mindig van tennivaló a ház körül, mondta nevetve. Szabadidejében, amikor a legkedvezőbbek a fényviszonyok, akkor veszi elő a vásznat és az ecsetet. Nem művésznek született, ám a dolgos évek zárultával kellett egy olyan elfoglaltság, ami életben tartja. Nem titkolja, a festés és faragás mentálisan nehéz időszakon segítette keresztül.

– 1955-ben születtem, egész életemben itt éltem, nagyon szeretem a falut. 1973-ban kaptam meg kőműves szakmunkás bizonyítványomat Keszthelyen, a 308. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. Utána a Zala Megyei Építőipari Vállalatnál kőművesként dolgoztam egy brigádban, aztán következett a katonaság, ahol ugyancsak számítottak a szakértelmemre – emlékszik vissza Bognár Tibor. – A leszerelés után újra a régi brigádhoz kerültem. Büszke vagyok, hogy a megye számtalan épülete viseli a kezem nyomát. 1980-ban miniszteri dicséretet, kitüntető jelvényt kaptam a kiváló munkáért. Örülök, hogy a falumban közösségi tevékenységet is elláthattam, 1980–83 közt a helyi sportkör elnöke voltam. Bár már nyugdíjas vagyok, ahol tudok, segítek a helybelieknek.

A házigazda nemrég befejezett téli képét mutatja, ami már csak keretezésre vár. Szereti a természetet, az épületábrázolás pedig az évtizedes kőművesmunkáknak köszönhetően élethű. Mindent megfigyel, emlékezetébe raktároz, a vászonra már a saját színvilága, elképzelése kerül. Benyitunk a nyári konyha szomszédságában található emlékszobába, ahol saját alkotásaiból házi tárlatot rendezett be. Gondolatok, elképzelések, értékek – áll az egyik feliraton, ez adja munkássága esszenciáját. Megihlette többek között Munkácsy Mihály Lila ruhás nő című festménye és Sissi királyné is. Az erdélyi Gyilkos-tavat megidéző képén egy visszanéző alak talán a múltat és az eddig megtett életutat szemléli ábrándosan. Az amatőr festő gerincbetegsége miatt hagyta abba a kemény fizikai munkát. A pécsi klinikán a műtét után töltött időt a szobából kitekintő zsánerkép dokumentálja. A diófaszobrok a népi faragást idéző motívumokkal a gyengédséget, érzelmeket szemléltetik: az egyiken kenyeret eszik egy kislány, a másikon egy sivatagban vizet cipelő édesanya gyermeke kezét fogja.

– Magyarországon sok helyen megfordultam, a számomra emlékezetes helyeket megfestettem. Mindig arra törekedtem, hogy a szépet, a jót lássam meg a világban. Egyedül élek, ezért talán a megszokottnál beszédesebb vagyok, amikor társaságba kerülök. Sokat láttam és tapasztaltam a világban, ezt nehéz magamban tartani. A festészet és szobrászat számomra fontos kifejező tevékenység, nagy örömet ad – mondja a nyugdíjas kőműves.

Bognár Tibor részt vett több csoportos kiállításon, 2009-ben és 2011-ben az „Amator Artium” Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat zalai seregszemléjére küldött alkotást, s volt önálló tárlata Egeraracsán is. Szülőfalujában a közösségi házban több festménye, az épület előtt pedig az általa faragott Szent István-szobor látható.