Problémák, humor, család, gyerekek – művészi szemmel

Rókavár. Ez a neve annak a drámapedagógiai műhelynek és szobaszínháznak- ahol sok más foglalkozás, program is megvalósult – amelynek révén Keszthelyen és környékén élők megismerték Tóth-Kiss Hajnalkát. Pedig őt eredetileg nem az irodalom és a színház, hanem a festészet vonta magához. Képzőművészként diplomázott Pécsett. Díszlet-és jelmeztervőzként kezdett dolgozni, grafikusként is alkotott: előadásplakátokat készített, festőszakkört vezetett, majd szobaszínházat hívott életre Pécsett.

-Tanulmányaim alapján vagyok textilműves; festőművész és pedagógus diplomám van. Amikor lediplomáztam, elkezdtem a drámapedagógiával foglalkozni, rendezést, gyerek -és diákszínjátszást tanulni. Arra jöttem rá, hogy a művészetek nagyon sok ága érdekel és ebben az irodalom is régóta benne van. Sok minden bele lehet sűríteni. A képzőművészet, az irodalom, a zene, a tánc is része: összművészeti műfaj. Ezért ragadtam benne – vallja Kiss-Tóth Hajni.

Kosztolányi Alakok című művét rendezte és mutatta be először tanítványaival.

-Embernagyságú festmények is készültek a darabhoz. Úgy próbáltuk meg kivitelezni, hogy ezek a művek ugyanolyan hangsúlyt kapjanak, mint a játszók. Ez volt indulás- aztán ágazott minden irányba – emlékezett vissza Tóth-Kis Hajni.

Pécsről Bajára költözött, ott is lett szobaszínház, majd négy éve Keszthelyen lelt otthonra a család. Hajni férje hídmérnök, s e tájra szólította munka. A házaspár szándéka szerint most már véglegesen gyökeret eresztenek a Balaton környékén- bár újabb költözés előtt állnak. Jelenlegi otthonuk lesz ugyanis a Rókavár, s egy közeli faluban fognak élni.

A Rókavár név is megérdemel néhány mondatot. Hajni kedvenc állata ez a rőt bundájú négylábú – óráján is ez néz szembe vele, ha rápillant. Sokan csodálkoznak, miért éppen a mesék ravasz, néhol furmányos, sőt gonoszkodó mesehőse ihlette a drámapedagógiai műhely elnevezését?

-Nem a népmesés, rafkós vörös, hanem a Kis herceges rókáról van szó. Nagyon szeretem ezt a történet. Az én életemben nagyon fontos szerepet játszik minden szinten a bizalom. A drámapedagógia alapja is az, hogy az én oldalamról és a velem szemben álló oldaláról is meglegyen a bizalom, máshogy nem működik.

A Rókavár szobaszínházként ilyen alapokon kezdett el működni, aztán erre épülve egyre szélesedett a programkínálat.

-Már nem csak drámafoglalkozások és színházi előadások lettek, hanem női alkotókör, olvasóklub alakult. Nyilván az alapot az alsós, felsős, középiskolás drámapedagógia adta. A gyerekeknek elkezdtük a Bőröndmeséket, a kis bábos történeteket, melyeket általában szintén mi írtunk meg- mesélte Tóth-Kiss Hajnalka. A múlt időben való fogalmazás természetesen nem véletlen: a pandémia miatt már több mint egy éve nincsenek foglalkozások, előadások, programok. De azért térjünk vissza a drámapedagógia műfajához. Hiszen nem csak egy művészeti ág és pedagógiai módszer. Sok rejtett problémát is felszínre hoz. Sőt, még csak nem is életkorfüggő, hiszen felnőttkorban is alkalmazható.

-A drámapedagógia szerintem mindenkinek jót tesz. Alapvetően a drámapedagógiával játékos formában hozzuk elő azokat a dolgokat, amik bennünk vannak, illetve amik bennünket érdekelnek. Ezekkel a játékokkal, ha akarja valaki, ha nem – kijön. A felnőtteknél itt jön a nehézsége. Belőlük is kijön, de ők hajlamosak arra, hogy megijednek, ha felszínre jön bármi, ami őket nyomasztja, vagy nem feltétlenül szeretnék csoport előtt kiengedni. Mindig kell az idő és nagy felelőssége a drámapedagógusnak, hogy felmérje azt, hogy mikor jön el minek az ideje, mikor milyen mélységekig lehet adott esetben lemenni, mikor milyen témát lehet feszegetni. A gyerekekkel sokkal egyszerűbb, mert bennük még nincsen annyi gát- mondta el a drámapedagógus. A gyerekek, fiatalok esetében is nagyon sok probléma felszínre kerül. Sokszor olyanok is, melyekről még csak sejtése sincsen tanáraiknak, szüleiknek.

- Nagyon sok olyan gyerek járt a foglalkozásokra, akiket az iskolában bántalmaztak. Voltak olyanok, akik nehezen illeszkedtek be a csoportba, vagy nem úgy vettek részt a csoportmunkában, ahogy ideális lenne. Az elsődleges, amit el kell érni, hogy kialakuljon egy olyan csapat, akik képesek együtt dolgozni. Mert ha nincsen meg ez a fajta együttműködés, akkor semmit nem lehet kezdeni. Muszáj, hogy egymást elfogadják. Akkor is, ha őt adott esetben az iskolában bántották, vagy pont az ellenkezője: ő piszkálja, csúfolja a többieket. Nem alakítottam nagy csoportokat – 8-10, maximum 12 fővel dolgoztam – mert össze kell kovácsolni őket és innentől kezdve lehet bármit játszani, és nagyon szépen kikupálódnak.

S persze közben kibuknak a problémák. Mint már szó volt róla, olyanok is, melyek addig mindenki előtt rejtve maradtak. Sok szülő ilyen esetekben hitetlenkedik. Gyakori mondatok egyes eseteknél: az én gyerekem nem olyan, nem tesz ilyet, nem fordulhat elő ilyen eset. Tóth-Kiss Hajni több városban folytatott munkája során többször átélt ilyen helyzeteket.

- Ugyanazokkal a problémákkal szembesül az ember mindenhol. Mindegy, hogy Pécs, Baja vagy Keszthely – nagyjából ugyanazok a gondok. Inkább abban tér el, hogy ahogy teltek az évek, úgy erősödtek fel bizonyos dolgok a gyerekeknél. Nyilván a legtöbb dolog a szülőknél van elcsúszva. Ahogy egyre kevesebb idő jut a gyerekre, ő egyre jobban felhívná magára a figyelmet. Hogyan teszi ezt meg? Nyilván nem egy sarokban ülős, kedves, aranyos, bűbájos viselkedéssel, hanem azzal, hogy elkezdi a másikat szekálni. Ilyenkor a gyerekek bármibe bele tudnak kötni és ki tudnak készíteni valakit. Akár hogy mit eszik, szemüveges vagy nem – mindig az a baj, ami éppen nem jellemző. A gyerekekben az agresszivitás erősödött fel nagyon – félelmetes szintekre. Elsős, másodikos, de akár óvodás gyerekekből is olyan agresszivitás tör el, hogy megdöbbentő- engedett bepillantást a drámapedagógia mélységeibe Tóth-Kiss Hajnalka. Hozzátette, a felnőttek sokszor attól félnek, mit szólnak majd mások, ha megtudják, hogy az ő családjában is vannak ilyen-olyan problémák.

Erre világít rá legújabb önkifejezési formája. Előadói vénája mellett írói tehetségét is megcsillantja Hajni. Jó pár hete minden pénteken humorral fűszerezett történeteket mesél el, melyek bizonyítják: minden családban, minden élethelyzetben lehetnek problémát – ezeket azonban lehet kezelni. Saját életéből hoz példákat, gyermekeivel kapcsolatos sztorikat mesél el – sajátos humorral. S azt még eláruljuk: az elmúlt több évet ő is otthon töltötte, hiszen nem tarthatott drámapedagógiai foglalkozásokat, rendezvényeket. Két fia otthoni tanítása is feladta a leckét: egy elsős és egy másodikos kisdiák édesanyjaként neki is kihívást okozott a járvány miatti helyzet, még akkor is, ha pedagógus diplomája is van.

-Amikor tavaly márciusban elkezdődött ez a mizéria és teljes mértékben megszűnt a munkám, akkor elég hamar rájöttem, hogy valamit muszáj csinálnom: nem bírom ki, ha nincsen semmi sem. Egyrészt a rendszertelenség miatt, másrészt, kell valami alkotó folyamat, mert anélkül a család is a diliházban köt ki. Teljesen önző azért kezdtem el, hogy legyen magamnak legalább egy olyan dolog, amit minden héten meg kell csinálni. A téma adott volt: össze voltunk zárva 0-24-ben a gyerekekkel. Egy idő után észrevettem, hogy nem csak nekem ad ez pluszt, hanem másoknak is. Ahhoz képest, hogy mindig olyan dolgokkal foglalkoztam, amire jöttek a visszajelzések, erre meglepően sok jön minden héten. Egyrészt mert megmutatom, hogy nem csak máshol van adott esetben káosz. Nem gond, ha máshol, vagy mindenhol is van. Ahol gyerek van, ott káosz is van. És ezt nem kell úgy kezelni, hogy Úristen, most én rossz anya vagyok, mert a gyerekem a boltban hisztériázik, vagy bármi rosszaságot csinál. Előfordul, ez ezzel jár. Másrészt a humor is hangsúlyos és egyre fontosabb. Valahogyan kezelnünk kell a helyzetet, amit átélünk. Két irányba mehetünk el: vagy idegbetegek leszünk és fröcsögünk mindenkire mindent, vagy megpróbáljuk humorral kezelni, amennyire lehet. Nyilván mindent nem lehet, de amit és ahogy lehetséges, meg kell próbálni humorral helyre tenni – vallja Tóth- Kiss Hajni. A morgolódások után – pontosabban mellett- pedig néhány hete pedig elindította írói oldalát. Az alkotással kapcsolatosan egy nagy célja is van, mely aközben kristályosodott ki, hogy elvégezte Lackfi János József Attila-díjas magyar költő, író kreatív írás tanfolyamát. Tollforgató álmai között Tóth-Kiss Hajni elárulta: terve, hogy nyáron megírja első könyvét: egy novellagyűjteményt.

S végezetül még egy meglepő kijelentést is tett: a pandémia pozitívumokat is hozott. Még ha nem is pótolja a személyes részvételt, de olyan programok részese lehet – s mindenki más is – online módon, melyek korábban nem, vagy alig léteztek. Ilyen például egy koncertet hallgatni a nappaliban ülve vagy távoli tájakon kalandozni online idegenvezetéssel. Neki pedig az elmúlt hónapokban adódott ideje arra, hogy a képzőművészet és a drámapedagógia mellett az írás művészetében is elmélyedjen.