2022.03.06. 15:30
Belső víziók akvarelleken - Hermann Zsófia keszthelyi kiállításon szerepel
Keszthelyen született, jelenleg Budapesten él Hermann Zsófia, akinek munkái ugyancsak szerepelnek a Balatoni Múzeum időszaki csoportos képzőművészeti kiállításán. Már gyermekkorától fogva szívesen festett, rajzolt, de komolyabban csak 20 éves korától kezdett el művészettel fogalalkozni.
Hermann Zsófia az Anubis című installációja mellett
Forrás: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap
Légiesen áttetsző akvarelljein csupán átsejlik a vásznon az emberi test, a kiállításon látható női alakot mintha véres levelekre fektetné. A szürke árnyalatok mellett a piros kontrasztja még inkább hangsúlyos és vezeti tekintetünket, miközben egy hullámhosszra kerülünk a művész érzékenységével. Mintha ezzel a finom technikával is a nőiség törékenységét láttatná. Két síkon mozoghatunk itt tovább, egyrészt a testiség kérdéseit járjuk körbe, elfogadhatjuk az anyatermészet ajándékát, másrészt lelki síkon mozdulunk egy másodjelentés felé. A cím, a Kiterített nő III. sok mindent elmond korunkról, s a nézőtől függ, hogy tárgyként vagy inkább isteni teremtményként tekint a Lélek hordozójára. Messziről még csak sejtjük, közelebb lépve már megbizonyosodunk arról, hogy határozottan bánik a vízfestékkel és részletgazdagsággal kápráztat el bennünket. Képeinek sokszor ő maga a modellje, ami egyben az önelfogadás terápiája, a gyermekkori bántások kezelése. Másfelől témáit álmaiból, vízióiból meríti, ami tényleg csak foszlányként bontakozik ki az ecsetvonások között.
Zsófiát szülei féltették a művészi pályától, de végül egy év után otthagyta az ELTE matematika szakát és úgy döntött, jelentkezik festőművésznek. 2009-ben felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol Bukta Imre volt a mestere. Diplomáját 2015-ben szerezte meg.
- A reális gondolkodás mint családi örökség megmaradt, néha harcolok is magammal, hogy művészként nem vagyok annyira humán beállítottságú, ami talán nem is olyan nagy baj, hiszen ad egy másfajta látásmódot – magyarázza a festőművész. - Másfél évvel ezelőtt elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíját, aminek köszönhetően sikerült teljes mértékben a művészetemre fókuszálni. Ez szakmailag nagy előrelépést jelentett számomra, de tudom, hogy ez viszonylagos állapot, bármikor fordulhat a kocka és folyamatosan tenni kell azért, hogy felszínen maradjak.
- Az akvarell, úgy vélem, nehezen irányítható technika. Miért ez lett az egyik kedvenc kifejező eszközöd?
- Az akvarell mindig izgalmas volt számomra, szerettem vele játszani. Dimplomamunkámnál jött az ötlet, hogy megpróbálom a technikát áthelyezni a vászonra, ami szokatlan megoldás volt. Kétévnyi kísérletezésembe telt, mire sikerült kidolgoznom az ötletet és a mai napig folyamatosan tanulom, hogyan és miként reagál a festék. Az anyagválasztásom jól illeszkedett a témámhoz, a figura áttetsző tűnékenysége jól kifejezte pillanatnyi emlékeim vízióját. A fehér alapú monokróm festményeimen a tudatalattit hozom felszínre. Újabb képeimen a vörös árnyalat a nőiséget szimbolizálja, ezzel is nagyobb hangsúlyt fektetve az identitás keresésemre. Másik érdekes témámat a videó- és tér installációmban dolgoztam fel. Az Anubis sorozat elemeit 10 évvel ezelőtt álmodtam meg. Műveim nem aktuálpolitikai témákat, hanem örökérvényű kérdéseket feszegetnek, ezért nemcsak a ma emberének szólnak. Annak ellenére, hogy alkotásaim mindig személyes hangvételűek, mégis a befogadó önmagát látja bennük. Ez egy nagyon érdekes jelenség számomra, s azt mutatja, hogy nemcsak én, hanem mások is átesnek hasonló belső vívódásokon, érzelmi hullámokon.
- Az installációk további lehetőséget adnak az önkifejezésre?
- Igen, amikor már nem elég a kettő, akkor átlépek a három dimenzióba. Mint egy kisgyerek, úgy szeretek játszani az apró elemekkel. Az interaktívvá tett kiállítás még inkább segít a nézőnek átlépni saját világomba. Az itt látható installációt az óegyiptomi istenség, Anubis ihlette. Ő az, aki megítéli a holtak lelkét a túlvilágon. Én ezt a világunkban található ítélkezéssel hoztam párhuzamba. Vajon van jogunk megítélni embertársunkat? Nem tudjuk a másikat a saját valójában elfogadni, valahogy mindig ítélkezünk mások felett, hiszen ha elítéljük azt, aki ítél, mi is ítélkezővé válunk. Ez tényleg egy ördögi kör, a saját csapdánkba esünk.
Zsófia jelenleg Budapesten él. Több csoportos és egyéni kiállításon vett részt az elmúlt években. Tíz művésztársával 2020 őszétől a fővárosi Godot Labor galéria állandó művésze. A hazai kortárs képzőművészeti élet legújabb színtere arra hivatott, hogy friss, kísérletező és egyéni látásmódot mutasson a közönség számára, ezért a művészcsoport közös projekteket hoz létre. Júniusban Belső terek címmel terveznek kiállítást, négy emeleten az általuk elképzelt installációkat valósítják meg. A keszthelyi alkotó tavaly mutatkozott be a Godot Laborban Testmetaforák című önálló tárlatával, ami az emberi test és a lélek kapcsolatát boncolgatta. Zsófia eközben több projektben is részt vesz, többek között Bécsbe kapott meghívást egyéni bemutatkozásra jövő februárra, illetve a Godot által vezetett egyik budapesti galériában tervez egy nagyobb önálló tárlatot.