Fejezetek Kanizsa középkori történetéből - Kanász Viktor történész kutatásai alapján

A fiatal történész, akik már számos tanulmányt írt Kanizsa történetéről, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, valamint az MKI  (Magyarságkutató Intézet) keretében végzi munkáját, s a Kanizsai László történetén túl a 16. századi kanizsai protestánsok és katolikusok történetét, továbbá az 1600-as és az 1601-es kanizsai ostromok megítélését is felelevenítjük, amelyek később látnak napvilágot lapunk hasábjain.

Kanász Viktor  Kanizsai László zarándokútjával foglalkozó tanulmánya a Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról című kiadványban jelent meg Kanizsai László itáliai zarándoklatáról, testamentumáról és haláláról címmel, melyben először pontosította a történész a főnemes elhunytának dátumát.

Kanizsai László Kanizsai György nagyúr fia volt, aki pohárnokmesteri, vasi és zalai ispáni, nándorfehérvári, illetve dalmát-horvát-szlavón báni tisztségeket töltött be, s mint ilyen ház sarja, a zarándoklat nélkül is nagy előmenetel várományosa volt. A több tíz oldalas munkát átolvasva első kérdésünk arra vonatkozott, hogy mi volt a zarándoklat indíttatásának célja, mit kellett előzőleg tennie a fiatal főúrnak, hogy kíséretével elzarándokolhasson Rómába, a VII. Kelemen pápa által meghirdetett Szentévre.

– Róma már évszázadok óta a magyar – és az egész keresztény Európa – zarándokainak egyik legkedveltebb úti célja volt. Ennek különösen nagy lökést adott a szentévek meghirdetése. Ilyenkor vallásos utazók ezrei keresték fel Szent Péter és Pál sírját, valamint a római bazilikákat. Közkedvelt úti célnak számított még Loreto is, ahová szintén tömegesen érkeztek zarándokok. Kanizsai László is ilyen útra vállalkozott az 1525-ös szentév alkalmával. Ehhez azonban mindent alaposan elő kellett készíteni. Először is folyamatban lévő bírósági ügyei miatt perhalasztó oklevelet kellett II. Lajos királytól szereznie. Mindez azért is fontos, mert innen tudjuk, hogy vele tartott több szervitora is, például vági Vatai Ferenc, Sitkei Sebestyén, soklyói Ember Demeter, Dénesfalvi László és Sági Sebestyén. Ezenkívül a hosszú út várható viszontagságai Sárváron 1525. január 6-án végrendelet megírására sarkallták a főurat. Ebben Kanizsai László arra az esetre, ha az út során meghalna, feleségét és gyermekeit a király, II. Lajos, valamint a Királyság neves elöljáróira, Szalkai László esztergomi érsek, Bátori István nádor, Szapolyai György szepesi gróf, valamint Drágfi János temesi ispán gondjaira bízta, valamint rendelkezett a gyerekek neveléséről és a családi vagyon sorsáról is. Végül január végén indulhatott el, s csak áprilisban térhetett haza a hosszú itáliai útról. Valószínűleg az Adriai-tengeren keresztül jutott el Loretóba, ahol meglátogatta a város ékességét, a názáreti Szent Házat, ahonnan szárazföldön érkezett az Örök Város kapujához.

– Sikeresnek mondható ez az utazás, a pápa lovaggá is ütötte Lászlót…

– Valóban különleges kegyben részesült. Ezt Burgio pápai legátus jóvoltából tudjuk, aki egyik, 1525. július 11-én írt levelében írta meg, hogy Kanizsainak nagy megtiszteltetésben volt része, ugyanis találkozott VII. Kelemen pápával, aki lovaggá ütötte. Ennek idejét és helyét a pápai szertartásmesternek a Vatikáni Apostoli Könyvtárban őrzött naplója jóvoltából ismerjük: március 7-én, a vatikáni apostoli palota egyik – capella parvának nevezett – termében került sor a lovaggá ütésre Gabriele Mascioli Foschi pápai sekrestyés, durazzói érsek, valamint Sessia hercegének jelenlétében.  Jól látható, hogy a Kanizsai családban a 16. századra szinte hagyománya volt a jelentős szent helyeket felkereső kegyes zarándoklatoknak. Egy századdal korábban a Szentföldet keresték fel a család tagjai, 1512-ben pedig Kanizsai János Rómát és Loretót látogatta meg. Maga László is vallásos életet élhetett, erre enged következtetni, hogy 1521-ben a bárót családtagjaival együtt felvették a bencés rend konfráterei, azaz tiszteletbeli tagjai közé. Ezért, ha a zarándoklat okait vizsgáljuk, valószínűsíthetjük, hogy fő mozgatórugóját Kanizsai hitében, vallásos meggyőződésében, valamint a családi mintákban kell keresnünk.

– Kanizsai László 1525 áprilisára már visszaérkezett Magyarországra. Még ebben az évben lányát, Magdolnát eljegyezte Batthyány Kristóffal. Mindezt élete utolsó heteiben tette, ugyanis sok egymásnak ellentmondó megállapítás ellenére, kétséget kizáróan 1525. szeptember 1. és 9. között hunyt el. Milyen hírek, feltevések keringtek a halála időpontjáról?

– Valóban, a mai napig sokféle teória kering a történettudományban és a szépirodalomban, valamint a kanizsai helytörténetben Kanizsai László halálának időpontjáról, körülményeiről. Bár alaposabban senki sem foglalkozott a kérdéssel, több történész szerint 1525-ben elhunyt a főúr, volt azonban, aki úgy tudta, hogy megsérült az 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatában, mások szerint el is esett, és olyan nézet is felvetődött, hogy hosszú évekkel túlélte az összecsapást. E kérdéskört kívántam végre tisztázni. Ennek során világossá vált, hogy az utolsó olyan forrás, ami Lászlót még élőként említi, 1525. augusztus 31-én kelt, szeptember 9-én pedig egykori felesége, Drágfi Anna Sárváron kelt levelében már Kanizsai László özvegyének nevezte magát. A hír hamar terjedt, II. Lajos szeptember 22-én már szintén néhaiként említette a főurat. Az ezt követő írott források is árvának, illetve özvegynek nevezik a megmaradt családtagokat. Azok a nézetek pedig, amik Lászlót a későbbiekben is élőnek hiszik, a források alapos félreértése miatt alakultak ki.

– Sok huzavona, marakodás volt a vagyon körül. A Kanizsai család 1532-ben férfiágon kihalt, a megmaradt örököst, László lányát, a fiúsított Kanizsai Orsolya kezét pedig Nádasdy Tamás nyerte el, ennek révén az ország egyik legnagyobb birtokosa, a Kanizsai-vagyon tényleges örököse a Nádasdy család lett. Mindez miként történt pontosan?

– Több részletkérdéssel kapcsolatban még ma sem látunk tisztán, de az valóban tény, hogy többen ácsingóztak a család évszázadok alatt összegyűjtött birtokaira. Kezdetben a gyámként megbízott Drágfi János, Anna édesapja kezelte az özvegy és az árvák vagyonát. Ezt azonban egy korábbi szerződésre hivatkozva annyira a sajátjának érezhette, hogy 1526. augusztus 27-én, Mohács mezején tett végrendelete szerint „Gasparnak, Boldisarnak hagyom szalaban kanisaj lazlo attyamfya Josagat myndenestwl fogwan”. Az özvegy Anna később újra megházasodott, viszont nem élte túl sokáig egykori urát, 1528-ban ő is meghalt, életben lévő gyermekeiket, Orsolyát és Ferencet Kanizsai Dorottya vette védő szárnyai alá. Végül Ferenc 1532-es halálát követően nem mindennapi dolog történt. Az egyetlen élő Kanizsai-örököst, Orsikát fiúsították, tehát jogilag rá szállt az egész családi örökség, s a család szervitorai közül származó, agilis és tehetséges, Itáliában tanult Nádasdy Tamás, a későbbi nádor vette el. Bár a Drágfiak sokáig nem adták fel a próbálkozást, a Kanizsai-vagyon végül egyértelműen a későbbi nádor, s ez által a Nádasdy-család kezébe került. A nagy kor- és rangkülönbség miatti problémák lassan megoldódtak, s a korban különlegesnek, szokatlannak számító igazi szerelmi házasságban élték le az életüket, melyről fennmaradt levelezésük is tudósít. Ezekből az iratokból nem csak a családi életük mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, hanem a korabeli társadalmi és egyházi viszonyokhoz is izgalmas adatokat nyújtanak, ez azonban már a következő témánkhoz vezet el minket – összegezte Kanász Viktor.