„Írt már apám is, nagyapám is verselt” - Móra Ferenc családjának zalai ága

Hogy a szegény kenyérsütő asszony, Juhász Anna és a kiskunfélegyházi foltozószűcs, Móra Márton fia, Ferenc a magyar próza egyedi hangú nagymestere s minden korosztály szívét melengető írója lehessen, nagymértékben köszönhető 15 évvel idősebb bátyjának, Móra Istvánnak (1864–1957). Ő volt Móra Ferenc emberi, költői példaképe, útjának egyengetője s anyagi támogatója. Ő emelkedett ki elsőként a családjából, elvégezve a helyi gimnáziumot és a tanítóképzőt. Mint fiatal tanító kezdett el verseket írogatni. Művei budapesti és szegedi lapokban jelentek meg. Szegeden jelent meg az ekkor már Zentán tanító Móra István első verseskötete 1895-ben. Szép sikert aratott, felhívták a fővárosba, ahol tanító, majd 1899-ben polgári iskolai tanár lett. (Az akkori miniszter, a zalaegerszegi születésű Wlassics Gyula külön engedélye jogosította fel, hogy szakvizsga nélkül taníthatott magyar nyelv és irodalmat.)

Később címzetes igazgató is lett, s tankönyvbíráló munkássága is jelentős volt. Mind a hét gyermeke pedagógus lett, s többen a költészet területén is követték példáját. Ő maga a versek mellett meséket, elbeszéléseket, színműveket s etnográfiai tanulmányokat is megjelentetett. Amikor idős korában unokája, Móra Magda irodalmi sikereiről faggatta, csak ennyit mondott: „Fiam, én hét gyereknek kenyeret írtam.” Lakodalom van a mi utcánkban című verse (Hoppe Dezső dallamára) szinte népdallá lett, máig az egyik legnépszerűbb lakodalmas nóta. Jólestek neki Illyés Gyula szavai is, amikor „méltatlanul nem emlegetett, derék magyar tollforgatónak” minősítette az idős költőt 1954-ben.

Az irodalomtörténet azonban kegyetlen, munkássága Móra Ferenc mögött háttérbe szorult. Mindez nem befolyásolta kettejük halálig tartó szeretetteljes kapcsolatát. „Mink egy diónak két fél haja vagyunk” – dedikálta egyik kötetét Móra Ferenc Istvánnak. Máshol pedig „tanítómesteremnek” titulálta bátyját.

Amilyen nagy befolyással volt Móra Ferencre bátyja, úgy hatott apjuk és nagybátyjuk pályafutása Móra István gyermekeire. Megfertőződtek a művészet szeretetével. Közülük Móra László (1890–1944) országosan elismert költő, Móra János (1896–1960) pedig a család zalai ágának megteremtője lett.

Móra László a család harmadik gyermekeként még Zentán született, de iskoláit már Budapesten végezte. Pedagógus lett. Hivatása mellett 19 éves korától rendszeresen publikált verseket, meséket, novellákat, tankönyveket. 1930-tól iskolaigazgató lett Budán, irodalmi tevékenysége mellett lapszerkesztő, művelődésszervező és tanügyi szakfelügyelő is volt. A két világháború között 7 kötete jelent meg, s hat jelentősebb díjat kapott. Szinte nem volt olyan iskolai ünnepség az országban, amelyen ne hangzott volna el egy-egy hazafias Móra László-vers. Tragikus sors volt az övé. 1944 decemberében az orosz csapatok bevonulása miatt feleségével együtt öngyilkos lett. Műveit Isten-tisztelet és irredentizmussal átszőtt hazafiasságuk miatt fasiszta szelleműnek és szovjetellenesnek nyilvánították, s indexre tették. Több mint 40 év után jelenhettek meg ismét alkotásai.

Móra János Móra István ötödik gyermeke volt. 1896. február 21-én született Budapesten. Iskoláit is ott végezte kiváló eredménnyel. Útja a Pázmány Péter Tudományegyetemre vezetett, ahol magyar nyelv és irodalmat, latint és görögöt hallgatott. Nagybátyja, Móra Ferenc közelében szeretett volna irodalmi és tudományos munkát végezni, de a háború közbeszólt. Három és fél évig volt katona, két és fél évig a fronton. Háromszor sebesült meg. Hősiességéért bronz Signum Laudis és Károly-csapatkereszt kitüntetést kapott. A csatatéren döntötte el, hogy a szegény emberek tanítója kíván lenni. A háború után befejezte az egyetemet.

1920 októberében nevezték ki a zalaegerszegi főgimnázium magyar–latin szakos tanárává. A természetet kedvelő fiatalember annyira megszerette a zalai dombokat és az itt élő embereket, hogy 1957-es nyugdíjba vonulásáig Egerszegen maradt.

Családot alapított, 1921-ben elvette Berkes Ilonát, a helyi törvényszéki irodaigazgató lányát. Első házasságából származó lánya (Éva, 1919) mellett két gyermeke (Magdolna, 1922, András, 1929) született. Életét a zalai emberek tanításának szentelte. Az iskolában önképzőkört vezetett, rendezvényeket szervezett, szavalóversenyeket tartott. Legendákat meséltek saját énekével és szavalatával színesített előadásairól. Népművelői tevékenységével a megyei közélet meghatározó egyénisége lett. A megye és a város népművelési bizottságának tagjaként volt olyan év, hogy több mint 25 előadást tartott a világ- és magyar irodalom nagyjairól a régió különböző településein. Emellett rendszeresen írt verseket és prózát a zalai folyóiratokba.

A II. világháború alatt ismét behívták katonának. 1945 márciusában Ausztriába vezényelték, itt esett hadifogságba. Vele tartott két gyermeke, Magda és András is, akiknek 1943-ban meghalt az édesanyjuk.

1945 őszén hazakerültek. Ismét taníthatott – de vallásos meggyőződése miatt állandó ellenőrzés alatt. (Igazgatója 1949-ben jelentésében így jellemezte: „Vallásos, katolikus, klerikális. A fia papnövendék. Nagy műveltségű, de kultúrája polgári kultúra. Latinban jó szakember. Magyart tanítani korszerűen nem tud… Jobboldalisága mellett is egyike a legmegbízhatóbb, legpontosabb embereknek.”)

Máig emlékezetes, hogy utolsó osztályával 1955-ben színpadra állította Madáchnak Az ember tragédiáját. Akkora sikert arattak, hogy több mint egy tucatszor kellett előadni a darabot.

Móra János gyógyíthatatlan betegségben hunyt el 1960. február 4-én. Szülővárosában temették el. Tiszteletére a Zrínyi-gimnázium Móra János-emlékgyűrűt alapított, amelyet 1992 óta az a tanár kap meg, aki folyamatosan legalább 15 évig kiemelkedő munkát végez a tehetséges diákok érdekében.

Az 1922. november 29-én született Móra Magda vagyont ugyan nem, de mégis szép örökséget kapott jeles elődeitől: a természet és a költészet szeretetét, a történeti és néprajzi érdeklődést s a vallásos elkötelezettséget. Az elemi iskola elvégzése után a polgári leányiskolába került, majd a Deák Ferenc Állami Reáliskolában tanult, és ott is érettségizett 1941-ben jeles eredménnyel. (Kultúrtörténeti kuriózum, hogy az 1935. március 15-i ünnepségen a polgári leányiskolában Móra Magda szavalt, a Notre Dame Zárdában Móra László: Új márciust várunk című verse hangzott el, míg a főgimnáziumban és a városi ünnepségen Móra János tartott ünnepi beszédet.) Móra Magda kislány korától írt verseket. Nem nyomtatásra szánta verseit, „belső ösztönzés” parancsára írt, s általuk nyomon követhető nehéz, de szép élete.

Szegedre került a tanárképző főiskola magyar–történelem szakára. Itt lépett szorosabb kapcsolatba rokonaival, Móra Ferenc leányával és családjával. 1946-ban kapott diplomát, tanári állás viszont nem volt Zalában. Fiatalokkal ének- és tánccsoportot alakítottak, s járták a zalai falvakat, népdalokkal, néptáncokkal, népballadákkal szórakoztatva az ott lakókat. Majd előadásokat tartott a Zalai Táj- és Népkutató Munkaközösség tanfolyamain. Munkájára felfigyeltek, 1947-ben kinevezték fogalmazónak a Zala Vármegyei Szabadművelődési Felügyelőségre. Itt szembesült először a negatív megbélyegzéssel. A műsorokat megszerkeszthette, de színpadra nem állhatott „egy klerikális reakciós nő”. Ez a bélyeg rajta maradt a későbbiek során is.

1947 decemberétől az Ady utcai polgári leányiskolában tanított, majd a Notre Dame-apácák államosított leányiskolájába került. (Itt nem írta alá az államosítást kérő ívet – hitt a vallásszabadság megvalósulásában.) Visszakerült az Ady Endre Általános Iskolába. Az ÁVH megpróbálta beszervezni, de ő – bár belebetegedett – ellenállt. Inkább 1950-ben lemondott tanári állásáról. Magánéletében is változás állt be, 1950 nyarán férjhez ment Klausz Jenő erdőmérnökhöz. Férje Székesfehérváron kapott állást, így oda költöztek. Móra Magda bár lassan megszerette Székesfehérvárt, szíve – mint ahogy azt versei és megnyilatkozásai is tükrözik – mindig zalai maradt.

Három gyermeke született: Tamás (1951), Miklós (1953), Gábor (1956). Egyedül nevelte fel őket, mert férje 1956-ban tbc-ben meghalt. (Ekkor írott versei a hitvesi hűség és a mély gyász szép megnyilvánulásai.) Ismét tanári állást vállalt, de hívő magatartása miatt a pályán nem érezte magát biztonságban. Nem mondott le arról, hogy gyermekeit vallásos szellemben nevelje. Ez indította arra, hogy 1961-ben a Fejér Megyei Levéltárba menjen dolgozni, ahol 19 évet töltött nyugdíjazásáig. Több mint 30 kiváló tanulmánya jelent meg, főleg oktatástörténeti és helytörténeti témakörökben. Nevéhez fűződik a levéltár várostörténetet népszerűsítő sorozata. Regesztakötete (1692–1711), melyet kolléganőjével írt, máig fontos segédkönyv. Munkája során gyakran vette igénybe a Zala megyei kollégák – főleg Degré Alajos – segítségét. Válogatott verseit 1996-ban és 1998-ban is megjelentette a Vörösmarty Társaság. Tudományos munkáját két ízben (1973, 1979) Szocialista Kultúráért kitüntetéssel ismerték el, költészetéért 2002-ben Székesfehérvárért díjban részesítették. Több költeményét megzenésítették – Király László például a Göcseji Falumúzeumról szóló, Visszaálmodott falu című versét 2002-ben.
Móra Magda 2011. január 28-án halt meg. Csákváron temették el, férje mellé.

Halálával Móra Ferenc utolsó zalai rokona távozott el, hiszen testvére, Móra András (1929–1975), aki szintén Zalaegerszegen született és tanult, már régen nem élt. Ő papnak készült, de az ismert politikai viszonyok miatt térképrajzoló, majd nyomdász és amatőr fotós lett. Az 1960-as évek elejéről készült fotói bizonyítják, hogy soha nem feledkezett meg szülővárosáról. Szívében zalai maradt, ahogy nővére is.