Bemutatták a Culinaria Hungarica könyvsorozat első két kötetét (galéria)

A beszélgetésen Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke elöljáróban leszögezte: szerencsére még vannak, akik „nem a telefon s a tablet gombjait, billentyűit böködik, hanem a nyomdaillatú könyvek lapozását választják, nem szintetikus tablettákon szeretnének élni, hanem jóízű ételeket fogyasztanak, s nem a latin-amerikai hűtőházakból ideszállított, látványos, ám ízetlen gyümölcsöt eszik, hanem a saját kertjükből például almát, diót, cseresznyét”.

Lévai Anikó szerint a Culinaria Hungarica sorozat alkotóit és olvasóit mindez összeköti. Azt mondta: szerencsére a Kárpát-medencében nagyszerű gazdákkal, gyümölcstermesztőkkel, borászokkal, sajtot, kenyeret, sonkát készítő családokkal is lehet találkozni, akik a saját birtokukon élvezik a flow-t, s nem a városi irodaházakban vagy a bevásárlóközpontok lépcsőjén.

A Szálinger Balázs József Attila-díjas író, költő által moderált beszélgetésen Ambrus Lajos kiemelte, „sok a tartozás, mert a tudás és ezzel együtt a régi, nagyra tartott magyar gasztronómia eltűnt, átalakult, s a mozaikdarabok ismeretlenné váltak” azzal, hogy a 60-as, 70-es évekre szinte nyoma veszett a magyar önellátó falunak, és ezzel együtt a rekvizitumainak is. A szerző tollából irodalmi igényű pomológiai vagyis: gyümölcsészeti mű született, amelyből az is kiderül, mi a Batul, a Pónyik, a Renet, az Aranypármen, a Gyógyi, vagy éppen a Leánycsecsű.

Fehér Béla, a Kakastaréj egyik szerzője arról beszélt, gasztroérdeklődését a Mikszáth által (is) használt baraboly kifejezés ihlette, amely kapcsán egy másik világ tárult fel előtte. S ahogy ebben elmélyült, látta, hogy a gasztronómiát illetően mennyi szamárság kering az interneten s könyvekben is. Ekkor azt gondolta, a magyar konyha nemzeti ügy, amely összefügg a magyarságtudattal.

Kutatómunkája eredményeként sorra cáfolt közkeletű tévedéseket, hiszen például az Újházi leves nem az, amit annak mondunk, mint ahogyan az igazi Jókai bablevesnek sincs köze a ma ismert változathoz, mint ahogyan a palóclevesnek sem Gundel Jánoshoz.

Mindez azért fontos, mert a magyar konyhát csak úgy lehet megőrizni, ha tisztában vagyunk a hagyományaival – mondta Fehér Béla, hozzátéve: a könyv születését is e szándék inspirálta.

A Nagy almáskönyvről, illetve a Kakastaréjról s a mai kötetbemutatóról később hosszabban is beszámolunk.