Évekig az egyetlen profi volt Szabó Sándor festőművész

– Ez fontos megkülönböztető jelzőnek számított a 60-as, 70-es években, ez utalt arra, hogy elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát – adta a profi szó magyarázatát dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója annak kapcsán, hogy Szabó Sándor 100 éve, 1923. március 23-án született Zalaegerszegen. A főiskoláig vezető útjáról annyit, vélhetően munkás- vagy paraszti származású lehetett, mert népi kollégistaként kezdte meg művészeti tanulmányait 1946-ban.

– Amikor odakerült, azt se tudta, szobrász vagy festő legyen, de végül az utóbbit választotta. Berény Róbert és Bernáth Aurél is mestere volt. A főiskola után pár évet Budapesten töltött. Főleg könyvek, újságok illusztrálásával tartotta el magát, és 1961-ben Darabos Iván, a megyei pártbizottság első titkára hívta haza a „zalai művészt” – magyarázta dr. Kostyál László. 

Az invitálást elfogadva Szabó Sándor szerződést kötött a Zalai Kőolajipari Vállalattal, és a gellénházi üzemben kapott műtermet. Ez a gondoskodó állami mecenatúra jellegzetes formája volt, amikor üzemek, gyárak, gazdaságok ösztöndíjszerű juttatást adtak a képzőművészeknek. A vidéken élő festők számára sokszor ez a szerződés biztosította a műterem és a létfenntartás egyedüli módját. Cserébe dokumentálta a munkások életét, az olajostelepet, az új házakat, utcákat. Emellett előadásokat, klubfoglalkozásokat tartott, az ünnepségekre dekorációkat készített. Afféle vizuális népművelőként dolgozott, aki megörökítette az iparosodást és a paraszti világ átalakulását, eltűnését is. Ez a pályafutás tehát nem volt szokatlan abban a korban. A szocialista népgazdaság építésének az időszakában, amikor a megye és Zalaegerszeg is rohamosan átalakult, a kulturális életre is igyekeztek hangsúlyt helyezni. Intézményeket alapítottak, és ebbe beleillett a művészet ilyetén felkarolása. 

– Szabó Sándor első kiállítása 1963-ban nyílt meg a Göcseji Múzeumban. Szombathelyen a Pannonia ’69 kiállítás különdíját nyerte el, Jugosz­láviában is több alkalommal mutatta be műveit, 1979-ben a nemzetközi kiállítás különdíját érdemelte ki – sorolta. 

Szabó Sándor Zalaegerszeg „egyedüli profi festője” státusza 1967-ben változott meg, Dús László érkezésével. Azonban nem egy generáció, nem egy kategória képviselője volt a két művész. 

Szabó Sándor ugyan leginkább munkásfestőnek volt nevezhető, de a sematikus ábrázolás, a szocialista realizmus távol állt tőle. Bár a témái ehhez illeszkedtek, mégsem zárkózott el az újítások elől. A hatvanas évek közepén egy interjúban úgy fogalmazott: „Keresem a megfelelő kifejezési formát a szocialista tartalomhoz.” 

– Művészetét alapvetően az összefogott, erőteljes formák és a végletekig leegyszerűsített eszköztár jellemzik – foglalta össze dr. Kostyál László. – Grafikái, különösen a portréi nagyon kifejezőek. Számomra szívet melengetőek az akvarelljei, nagyon jól átérezte a műfaj sajátosságait, az egymásba folyatott, a kontúrokat elmosó, a formákat feloldó és a hangulatokat visszatükröző kifejezésmódot. Az olaj- és pasztellképei azonban más világot mutatnak. Ezek nagyon összefogott, sommázott, részleteket elhagyó, folt- és tömeghatásokra építő festmények voltak. Kiemelte a számára fontos részleteket, de minden mást elhagyott vagy ellényegtelenített – magyarázta. 

Egyéni tárlatai főleg Zala­egerszeghez kapcsolódtak, a város határain túl inkább kollektív kiállításokon szerepelt a fővárosban és vidéken. Tanulmányúton járt Csehszlovákiában, az NDK-ban, aztán 1978 ban Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és Olaszországban. Múzeumokat járt végig, neves művészek alkotásait láthatta eredetiben… 

Az év végén a vele készített interjúban erről úgy fogalmazott: rádöbbent, hogy mindent elölről kell kezdenie. Ebben utalhatott arra is, hogy az országban, a gazdaságban változások kezdődtek, sűrűsödtek a gondok, de a merev szemlélet is oldódott. Ez ráébreszthette, hogy az addig általa követett irány idejétmúlt. 

A nyugat-európai útjáról visszatérve több olajfestményen emlékezett meg a látottakról. Későbbi képei viszont nem ismertek, kiállításokon már nem szerepelt, a következő újsághír róla az 1986. március 29-én bekövetkezett haláláról szólt. 
Szabó Sándor emlékkiállítása 2010-ben nyílt meg a Göcseji Múzeumban, ahol félszáz alkotását őrzik, képeiből húsz most is megtekinthető az intézmény internetes oldalán.