Kajos Anna Zsófia kiállítása a Gönczi Galériában

Sokszínű és sokrétű útkeresés tanúi lehetnek a Keresztury VMK-ban szemlélődők. A fiatal művész Zalaegerszegen a Kölcsey-gimnáziumban tanult, majd Monok Balázs biztatására az Ady-iskolába járt, ahol Fischer György vette szárnyai alá, mellette Tóth Norbert, Frimmel Gyula és Tánczos György egyengette művészi kibontakozását. Érettségi után a skót Moray School of Art képzőművészeti karán végezte egyetemi tanulmányait. Ott többek között Ian Kane, Dr. Gina Wall, Dr. Norman Shaw és Shaun McDonald volt rá nagy hatással, az általuk inspirált gondolkodás és kifejezésmód indította el a művészi önkeresés útján. Itt nem kellett szakosodnia, így kihasználta az intermédia művészet adta lehetőségeket és szabadságot. A diplomakiállításával elnyerte a New Contemporaries díjat, amely lehetőséget biztosított arra, hogy az edinburgh-i Royal Scottish Academy kortárs galériájában kiállíthasson 2018-ban, amin a David and June Gordon Memorial Trust ösztöndíjban részesült.

Az eddigi életútból is látszik, hogy Zsófia valóban teret engedett a kísérletezésnek, aminek tulajdonképpen még mindig nincs vége. Filozófiai tanulmányai láthatóan inspirálóan hatottak rá, miközben a visszaköltözés is új távlatokat nyitott meg számára. Bármilyen furcsa, de nem szeretne mindenáron a művészetből megélni, s még mindig lappang, szunnyad benne a kreatív munka sokféle lehetősége.

- Érzem, hogy a sok változás háttérbe szorítja azt, ami kivetül a vászonra, de majd eljön az az időszak, amikor teljesen új dolgoknak állhatok neki – vallja a művész. - Ez a tárlat kiváló alkalom a lezárásra, az eddigi út összegzésére, így az előttem állókra koncentrálhatok. A visszatekintés lendületet ad, a régi munkák egy-egy elemét beemelem, ám teljesen új irányba fordulhatok. A filozófiai konceptuális háttér nagyon meghatározta az itt látható alkotásokat, talán valóban meseszerű, sokszínű a látogatónak az első benyomás, ám jó tudni, hogy kemény élmények, tapasztalatok, önvizsgálat útján jutottam idáig. A tárlat kiválóan mutatja, hogy miként alakult ki bennem az énkép, hogyan találtam meg önmagamat a világban. Az érettségi után teljesen egyedül, két bőrönddel utaztam Skóciába, ahol a kulturális változás, az akklimatizálódás mégis mélyen érintett. Nehéz, sok idő volt megtalálni a saját közösségemet, ám esélyt adott arra, hogy valóban megtapasztaljam azt a bináris ellentétet, amit a világ és én jelentek, miközben nincs az egyik a másik nélkül. Igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, amit csak tudtam. Szabad kezet kaptam szinte mindenben, ami nagy fokú önállóságra nevelt. Az első évben mindent kellett tanulni, az analóg és digitális fotográfián át a térbeli ábrázolásig és festészetig. A második évben a modulok után külön kis műtermet kaptunk, az önálló munkát és a saját projektet meg kellett tervezni, meg kellett indokolni a választásunkat. Mentoraink finoman irányítottak, tanácsot adtak. Arra tanítottak, hogy miként járjunk a saját utunkon. A munkafolyamatnak nagyon fontos az előzménye, szellemi része, nemcsak a végeredmény, hogy állok a vászon előtt és festek.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy ez a kiállítás lenyomata az elmúlt bő hét esztendőnek?

- Abszolút, ez valóban az. 2016-os kép a legrégebbi alkotás. A tavalyi év kicsit kiesett a visszaköltözés miatt, kizökkentett némileg a változás és az itteni mentalitás. A családhoz közelebb kerültem, más aspektusokat mutatott meg, például azt, hogy nem egyedül vagyok, vannak mellett segítők. Megtapasztaltam, hogy nem mindenáron szükséges mindent magamnak megoldanom. Tanulni kell azt is, miként kérjek és fogadjak el esetleg támogatást, segítséget. Jelenleg szakfordítóként dolgozom, a hétköznapokon kevésbé, ám hétvégeken, esetleg délutánonként visszavonulok a műteremmé alakított szobámba. Az a lakásom központja.

- A művészlét mennyiben befolyásolja a mindennapokat? Átlényegíti azt?

- Mindenképpen. Ahogy gondolkodom, érzek, az kivetül a mindennapjaimra. Ahogy összerakok valamit, megtalálom a harmóniát, ez benne van mindenben, amit csinálok. Nem szeretnék mindenáron művészként érvényesülni, mert úgy gondolom, hogy olyan irányba billennék, amikor kompromisszumokat kellene kötnöm a művészettel. Ha valaki másnak alkotnék vagy megfontolnám, hogy tetszik-e annak, akinek szánom, akkor az befolyásolná a gondolkodást és az alkotást. Nem élvezném, ha csak a művészetből élnék. Az alkotás játszótér számomra és a szabadság kifejezése, ahol tulajdonképpen mindent lehet. Ez egy mentsvár számomra. Ha alkalom adódik arra, hogy egy kiállításon bemutassam mindazt, amit a négy fal között alkottam, az így elég nekem.