Feleséged nagyon beteg lett. És Tartuffe? Él és virul, de az asszony nagyon rosszul volt. És Tartuffe? Jó az étvágya.

Balról ultramodern lila konyhapult, minimalista étkezőasztal, jobbra barokkos-rokokós ülőgarnitúra, középen égbe/ből vezető lépcső, kétoldalt arany oroszlánszobrokkal. A falakon szolid jelzés a könyvespolc és az utolsó vacsora festménymásolata Leonardótól. Erőteljesebb a kortárs képzőművészet tömegek által ismert nyomata: négyszer Marylin Monroe arca. Vagy az egyik színésznőé?

A Hevesi Sándor Színház a drámairodalom egyik legprecízebben megszerkesztett művét vitte színre. Moliére Tartuffe-je a magyar középiskolákban is a kötelező irodalom része, ekképp a játszása beleillik a Hevesi vállalásába, miszerint a maga eszközeivel segít a zalai gimiseknek: ha nem sikerül elolvasni, megnézhetik a színházban, hogy tudják, miről szól.

Miről szól?

A maró gúnnyal írt művet a fényes Versailles-ban mutatták be 1664-ben, hogy rögvest be is tiltsák. A király öt év után engedélyezte. Nos, ettől még vonzóbb lehet, a tiltás mindig izgalmas körülmény. Korabeli, mindenkor kortárs polgári miliő, néhány óra leforgása alatt esnek meg az események. Egy apa, egy férj, Orgon (Kiss Ernő)  a házába fogadja az ájtatos idegent, aki erkölcsi gátlások nélkül él,  elszánt álszent, jámborságot, szerzetesi életmódot mímelő, kegyesnek látszó képmutató, élősködő, találékony szélhámos, testi vágyakat látszólag megvető kéjsóvár, vagyonéhes, cseles, ravasz, önvádló magatartással fordítja vissza a jogos vádak élét. Tartuffe-ről (Szakály Aurél) ezt így egyszuszra csak mi nézők látjuk, és a családtagok tudják, az áldozat szemén hályog. Orgon jómódú, jóidulatú, vakbuzgó, a látszatot valóságnak hiszi, így előbb-utóbb visszaél családfői tekintéllyel, kedvence érdekében fiától, lányától is eltávolodva.

A család a cselekvéshez szükséges eszközökkel nemigen rendelkezik, a komornára vár az erőteljesebb harag.  
Elmira (Pap Lujza), a fiatal második feleség becsületes, nyílt szívű, végül ő csalja csapdába a gazembert, hogy végre kiderüljön, ki ő. Hiába, a szex elveszi a legrafináltabb ravasz eszét is...

A leány, Mariane (Kováts Dóra) erőtlen, tehetetlen, félénk, szemérmes, a fiú, Damis (Kovács Martin) heves, indulatos, felháborodott, szenvedélyes, Valér (Helvaci Ersan David) nyegle, kamaszhévvel küzdő huszonéves. Dorine, a szolgáló (Támadi Anita) okos, szókimondó, őszinte, talpraesett, csipkelődő, a szerelem és az érzelmek szabadságának jelképe. A nagybácsi, Cléante (Baj László) mérsékelt,  higgadt, szélesebb látókörű, kompromisszumokat keres, alkudozik a végsőkig, hogy valami megoldódjon. Orgon anyja, Pernelle asszony (Czegő Terézia) hajthatatlanul bigott, áhitatos rajongó. Tartuffe szolgája (Farkas Gergő) ajtórésekben feltűnő tájékoztató szakmunkás.

Generációk, habitusok, viszonylatok. Aki tisztán lát, annak nincs hatalma a változtatáshoz, akinek meg lenne módja, nem lát az elvakultsága miatt.
Ennek megfelelően reagálnak a figurák, amikor a lelepleződő Tartuffe szemforgatóan hordozná a világ összes bűnét, amikért ő egyedül vezekel. Ez persze áldozata fülében pontosan rímel a jézusi áldozatra.

A nézői értékítéletet már azelőtt megalapozza a francia nagymester, mielőtt színre lép a két főhős, hiszen a többiek nézeteit már előtte megismerjük, az pedig nem is kérdés, miért nem Pernelle asszonynak hiszünk, miért fogadjuk el a fiatalok és a komorna véleményét. Szurkolunk, hogy Orgon megértse végre, izgulunk, hogy a családnak sikerüljön a bizonyítás. Amikor Orgon már tisztán lát, anyjával való vitájában megtapasztalja, milyen az, amikor a másik elvakultan ragaszkodik téveszméjéhez.  A színművészek remélhetőleg élvezik a játékot, és egyre jobban belejönnek a kettősség gyors váltásaiba.
Amíg ebben bízunk, megfigyelhetjük, a Farkas Ignác rendezte zalaegerszegi előadás milyen sokat bíz a jelmezekre és a díszletre. Méghogy a gazdagságot szolidan viseli a tehetősök serege? Ugyan, akár a Lánchíd oroszlánjainak makettjét is megszerzik a nappalijukba. Csík György díszletei és jelmezei kitűnően viselik a terhet, ha netán a szöveg nem tudna bizonyítani. Frida Kahlo kiszolgáltatottsága, újgazdag bundapompa, szőrmék, méregdrága sportcipők, design napszemüveg a tekintet rejtésére, egészségesen frivol dekoltázs. Pikk dáma nagyestélyi az okossághoz, ártatlan babakék a felismeréshez, kapucnis pulcsik, kordzakók a morgolódáshoz, fekete hímzéses hitöltözet. Mocsárjáró cipők, fáradtbordó rúzsok,  okosórák, tollruhák. Súlyos parókák,  kopasz fejek. Orosz-szovjet aktivista ing a fekete-fehér felöltők között. Csodálatos kavalkád.

A megoldáshoz felsőbb erő kell, de királyi igazságtétel (Farkas Ignác és Bellus Attila hozza), talán nem véletlenül szürke. A zárókép dinamikája nélkülözi a felszabadult drámaiságot,  pedig a korábbi szélhámos azért nem egy piti, „unokázós” csibész.

 A hiszékenység sebezhetővé teszi az embert, félő, a végén már csak a csoda segíthet rajta. Az lenne a függönyre vetített kereszt?