Művészeti kavalkád

2024.03.11. 20:00

Zeneiskolai oktatás a nagykanizsai Inkey-iskolában

Nagykanizsán a palini városrész Inkey-iskolájában, a "Dib-dáb" művészeti kavalkád elnevezésű rendezvény keretében a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI tanárai tartottak interaktív hangszerbemutatót az alsós diákoknak.

Benedek Bálint

Vizeli József a népzenében használt különféle hangszereket szólaltatta meg a gyerekeknek, például hegedűt

Fotó: Szakony Attila

Az esemény megnyitóján Baráth Adrien, a zeneiskola igazgatója elmondta: "Dib-dáb" címmel művészeti kavalkádot indított tavaly a Nagykanizsai Tankerületi Központ által fenntartott művészeti iskolák munkaközössége. A különféle zenei programok lényege nem más, mint a művészeti oktatás középpontba állítása. Olyan gyerekeket szeretnének megnyerni, akik eddig még nem jártak zeneiskolákba. Talán ezek után kedvet kaphatnak valamelyik művészeti ág megismeréséhez.

– Az idei tanévtől az intézményük a zeneiskola telephelye lett, vagyis a pedagógusaik oktatják a diákjainkat – mondta Kustor Zsófia Ágnes igazgató. – A gyerekek mellett a szülők is üdvözölték a döntést, hiszen a tanulók komplex képzést kapnak az iskola falai között. Minden évfolyamunkon szolfézs-, illetve hangszeres oktatást biztosítanak számukra itt helyben. Vagyis 16 órakor úgy veszi fel a szülő a gyerekét, hogy az extra ismeretekkel gazdagodott. A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy több mint 30 diák csatlakozott a programba, és reméljük, hogy az ilyen művészeti kavalkádok meghozzák a többiek kedvét is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!