Az önkeresés bizonytalansága Molly Manning Walker filmjében

Három brit lány nyaralni megy egy görög szigetre, hogy részt vegyenek életük legjobb utazásán. Egyikük, Tara (Mia McKenna-Bruce) még szűz és mindenképp el akarja veszíteni ártatlanságát. Megismerkednek új emberekkel, egy fékevesztett party közepén pedig bármi megtörténhet. Más kérdés, hogy ez mindenkinek jó-e.

A felütésről egyből beugorhat a 2012-es Spring Breakers, mely anno elég megosztónak bizonyult, de sokan tartják egy félreértett remekműnek. A Hogyan szexeljünk hasonlóan indul. Megérkezünk Malia szigetére és indulhat a banzáj. A lányok a medencében áztatják magukat, bejárják a tengerpartot, szórakozóhelyeket, vagy épp az apartmanban tanyáznak. Természetesen mindegyik állomáson rengeteget isznak és úgy viselkednek, ahogy a tipikus irritáló tinédzser turisták. Hangosak, nincsenek tekintettel senkire, nem figyelnek a környezetükre, a lényeg, hogy minél jobban szétessenek, hogy másnap kezdődhessen az egész elölről. Ilyen figurákat nem lehet szeretni, még ha be is tudjuk az egészet a fiatalság, bolondság közhelynek. A néző azonban akaratlanul belekerül ebbe a közegbe és vagy szörnyülködik, netán irigykedik. Akkor kezd érdekessé válni az összkép, amikor Walker jobban beleás a szereplők jellemébe. Tara ismerkedik, jól érzi magát, de nem akar elhamarkodott döntést hozni a szüzessége elvesztésével kapcsolatban. Barátnői közül Em (Enva Lewis) az empatikusabb, de vesztére rosszul bírja az alkoholt. Skye (Lara Peake) szeret a középpontban lenni, látszólag szuper társaság, ám hamar kiderül, hogy igazi passzív-agresszív, elnyomó alak. A sértéseit viccnek állítja be, holott nagyon is komolyan gondolja, illetve a kétszínűség sem áll tőle távol. A cselekmény nagyjából közepén, egyik pillanatról a másikra szűnik meg az idill és tör felszínre a szituáció drámaisága. Eltűnik a smink, a vijjogó mámor mögül előbújik a valóság. Az a fajta realizmus, mely végig körbelengi a filmet. A buliktól kezdve a dialógusokon át, a kikezdhető döntésekig, minden végtelenül természetesnek érződik, ezért hatásos az a bizonyos váltás. Ráadásul Walker nem prédikál, szemernyi didaktikusság nincs benne, sokszor csak Tara reakcióival, a csenddel, egy tekintettel mesél. Ez a fajta visszafogottság kulcsfontosságú, mert a Hogyan szexeljünk önmagunk megismeréséről szól. A test mellett a lélek felfedezéséről, arról, hogy ezek mennyire összefüggnek egymással. A belső utazás mellett viszont nagy figyelmet fordít a közösség fontosságára. Hogy kikkel vesszük körbe magunkat. Szenzációs például a két fiú közti kontraszt, ahogy viszonyulnak Tarához, és ugyanez igaz a zárójelenetre, mely a maga egyszerűsége mellett tele van érzelemmel.

Biztosan lesz, aki nem fog tovább látni az idegesítő tiniknél, így nem ajánlható mindenkinek a film, holott rendkívül intim, minden ízében hiteles és fontos alkotás a kapcsolatokról, barátságról a döntési szabadságról és az ebből fakadó bizonytalanságról. A Hogyan szexeljünk korlenyomatnak sem utolsó. Elvégre a szex, ebben a korban társadalmi elvárás, melyet befolyásol a környezet, az ismerősök, netán a tudatmódosítók. Van egy illúzió, hogy miként kéne történnie, de a normák annyira elkorcsosultak, hogy sokszor sajnos az itt látható események elevenednek meg a valóságban. Ezt a tévhitet segíthet szabadabban kezelni Walker műve és emiatt kéne a legtöbb mai tinédzsernek látnia.