2024.06.18. 15:30
Hermann Zsófia és Tóth Xénia csoportos kiállítást hívott életre Budapesten
Silence of body címmel első alkalommal szervezett csoportos kiállítást a Valeo Összművészeti Egyesület Budapesten. A Klauzál6 Projekt Galériában nyílt tárlat kettő keszthelyi képzőművész, Hermann Zsófia és Tóth Xénia ötlete alapján valósult meg.
Hermann Zsófia (középen) és Tóth Xénia (jobbra) a budapesti kiállítás megnyitóján a Klauzál6 Projekt Galériában.
Fotó: Berzsényi Gergely
A két fiatal művész – ahogy a meghívóban fogalmaznak - alkotói praxisukban az emberi identitás megértését, a test és lélek kapcsolatát és az azzal összefüggésben álló pszichés folyamatokat kutatják, s ábrázolják. A Silence of the Body című csoportos kiállításra azonos művészeti programmal, gondolatisággal rendelkező alkotókat hívtak meg. A válogatás célja, hogy az emberi identitások bonyolult rendszereit egy szélesebb diszciplínában tudják bemutatni. A beválogatott művészek saját személyes történeteiket dolgozzák fel, amelyek sok esetben zavarba ejtően intim, brutálisan őszinte műveket takarnak, ezzel felhívva a belső szorongásokra, elszenvedett testi vagy lelki bántalmazásokra, traumákra a figyelmet.
Kiállító művészek: Chilf Mária, Csizek Tamás, Fajgerné Dudás Andrea Júlia, Fazekas Dániel, Hermann Zsófia, Koós Gábor, Krász Kíra, Németh Marcell, Majoros Áron, Tóth Xénia, Városi Gabriella, Verebics Ágnes
A kiállítást Terdik Szilvia képzőművész nyitotta meg, performanszával Tóth Xénia működött közre, a kurátor Gallai Renáta